Csak egészséges doktor praktizálhat<br/>

Vágólapra másolva!
Egy éven belül egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell átesnie minden felnőtt- és gyermekháziorvosnak, valamint az alapellátásban dolgozó fogorvosnak. Többségük évek óta úgy praktizál, hogy fizikai és pszichés állapotát senki sem ellenőrizte, a vizsgálat ugyanis eddig csak az alkalmazásban álló doktorok számára volt kötelező.
Vágólapra másolva!

Jövőre már csak azok a háziorvosok és alapellátásban dolgozó fogorvosok praktizálhatnak Magyarországon, akik erre egészségileg is alkalmasak. Az egészségügyi miniszter közelmúltban hatályba lépett rendelete ugyanis kötelező egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatot ír elő számukra.

Ilyen vizsgálaton eddig a Munkavédelmi törvény szerint csak az alkalmazásban álló doktoroknak kellett átesniük, az alkalmassági vizsgálat ugyanis csak a "szervezett" munkavállalókra vonatkozott - mondta a Magyar Hírlapnak a tárca főtanácsosa, Füredi Gyula.

A háziorvosok döntő többsége azonban évek óta vállalkozóként dolgozik. Vagyis annak ellenére nem vizsgálta senki fizikai és pszichés alkalmasságukat, hogy az egészségügyi törvény pontosan megjelöli azokat a kizáró okokat, amikor valaki egészségi állapota vagy belátási képessége miatt nem alkalmas az orvosi munkára.

A miniszteri rendelet szerint viszont egy év múlva már nem gyógyíthatnak majd például az alkohol- és drogfüggőségben, pszichiátriai megbetegedésben, valamint a súlyos látás- vagy hallásromlásban szenvedő orvosok. Az alkalmasságról a doktorok a tisztiorvosi szolgálattól határozatot kapnak, ezt 62 éves korig ötévente, e kor fölött pedig kétévente kell megújítani.

Haiman Éva

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

A tárca oldalán az egészségügyi törvényt is elolvashatja.