Orbán szerint a kormány minden ajándékát a miniszterelnöknek kell aláírnia<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kormány nevében készült ajándékokat, tehát a gyerekeknek készült millenniumi olvasókönyvet is az alkotmányos előírások értelmében a miniszterelnöknek kell aláírnia. Szili Katalin és Toller László szocialista képviselők ugyanis csütörtökön azért nem vállalták a könyv átadását, mert azt Orbán Viktor írta alá.
Vágólapra másolva!

"Szomorú dolog, hogy ha valami jó történik, egyesek azt is megpróbálják belekényszeríteni a pártpolitikába, holott a millennium éppen arra kínálna alkalmat, hogy felülemelkedjünk ezeken a dolgokon" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán azokra a vádakra reagált, amelyet szocialista politikusok fogalmaztak meg az általános iskolások közt szétosztott millenniumi daloskönyv kapcsán.

Szili Katalin és Toller László szocialista országgyűlési képviselők korábban propagandaszándékkal és PR-fogással vádolták a kormányt és a miniszterelnököt, amiért a daloskönyvben Orbán Viktor aláírásával az szerepel, hogy a kormány jándékozta a könyvet a gyerekeknek.

Orbán Viktor kijelentette: "Furcsa, hogy jogvégzett emberek fogalmaznak meg ilyen vádakat. Minden parlamenti képviselőnek tudnia kell, hogy valamennyi, a kormány nevében meghozott döntést és rendeletet - tehát egy könyv ajándékozásáról szólót is - az alkotmányos előírások értelmében a miniszterelnöknek kell szignálnia. Ha csak annyi szerepelt volna a könyvben, hogy Orbán Viktor, akkor valóban lett volna ok a kifogásokra. A könyvet egyébként hatéves gyermekek kapták, akik nem fognak szavazni a következő választáson" - mondta a miniszterelnök.

(MTI)