Tart az éhségsztrájk a székesfehérvári kórházban<br/>

Vágólapra másolva!
Új rendszer szerint, de továbbra is folytatják az éhségsztrájkot a székesfehérvári Szent György Kórház II. belgyógyászatának dolgozói.
Vágólapra másolva!

Szánti Istvánné, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) Fejér megyei elnöke elmondta: az a három orvos és nyolc ápoló, aki a múlt hét csütörtök óta nem vett magához táplálékot, kedden felfüggesztette az éhezést. Helyettük újabb három dolgozó kezdett éhségsztrájkba, az osztály dolgozói úgy döntöttek, hogy negyven óránként felváltva, hárman-hárman éhségsztrájkolnak.

Csütörtökön jár le az a három nap is, amelynek idejére a szakszervezet vétója miatt hétfőn felfüggesztették a II. belgyógyászat költöztetésre vonatkozó főigazgatói határozat végrehajtását. Ugyancsak akkor kerül sor dr. Simon Kornél professzor, az osztály vezetőjének a költözés megtagadása miatt kezdeményezett fegyelmi ügyében az első meghallgatásra is.

Mint az [*****] beszámolt róla a Szent György Kórház vezetése az intézmény általános átszervezésének keretében gazdaságossági és kihasználtsági okokra hivatkozva, a II. belgyógyászat kardiológiájának egy részét másik épületbe akarta áttelepíteni.

A terv ellen, szakmai szempontokra hivatkozva, élükön az osztályt vezető professzorral, tiltakoztak az osztály dolgozói, s megtagadták a költözésre vonatkozó főigazgatói utasítás végrehajtását.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 14.)