Fodor Lajos komoly problémákat lát a magyar KFOR-alakulat parancsnoka körül<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség vezérkari főnöke szerint a Pristinában állomásozó magyar KFOR-kontingensnél folytatott ellenőrzés során egy sor olyan szabálytalanság gyanújára - a parancsnoki kötelességszegéstől az esetleges bűncselekményig - derült fény, amelyek tisztázására vizsgálatot kellett indítani.
Vágólapra másolva!

Fodor Lajos vezérezredes közölte: Papp Gyulát, az egység parancsnokát azért kellett hazarendelni, hogy a katonai ügyészségi vizsgálat idején itthon tartózkodjon.

Mint az [*****] beszámolt róla, a parancsnok vezénylését a honvédelmi miniszter Fodor Lajos javaslatára március 15-i hatállyal megszüntette. A vezérezredes - aki pénteken találkozik Papp Gyulával - azt is elmondta, hogy a parancsnokkal már korábban már beszélt a felmerült gondokról, s néhány vonatkozásban nyugtalanságát fejezte ki.

- Papp Gyula hibázott, ami még nem jogi kategória, de elég ahhoz, hogy én azt mondjam, nem ő tovább a parancsnok - fogalmazott. Az alezredes utódjáról már megszületett a döntés: a parancsnoki funkciókat ezentúl Kovács József őrnagy látja el, ő eddig Papp Gyula egyik helyettese volt.

Papp Gyula, a KFOR-egység még parancsnoka közölte, hogy bizonyítékokkal tudja tisztázni magát minden vád alól, amelyeket egyébként alaptalannak tart.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 13.)