Az áradás miatt csökken a Tiszában a nehézfémek koncentrációja<br/>

Vágólapra másolva!
A Tisza az áradás miatt jelentősen felhígul, így egyre tovább csökken a folyó vizében a romániai eredetű nehézfémek koncentrációja, ezért az alsóbb szakaszokon egyre jelentéktelenebb értékek várhatók. A réz-, cink- és ólomszennyeződés a vízben leginkább lebegőanyagként jelenik meg, emiatt káros hatása is csak később jelentkezik. A Keleti-főcsatornánál megépült az első szádfal, mely teljesen elzárja a szennyezett és a tiszta ivóvizet egymástól.
Vágólapra másolva!

A Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán vett vízmintákban a további laboratóriumi vizsgálatok sem mutattak ki határérték feletti nehézfém-szennyeződést. A folyó vizében az oldott fémkoncentráció maximum mutatói alatta vannak az úgynevezett V. osztályú vízminőségi kategória, erősen szennyezett minősítésű határértékének.

A szennyeződés hétfőn este Tokajnál elhagyta a szabolcsi vizeket. Ennek ellenére változatlanul fennmarad a másodfokú vízminőség-védelmi készültség, és fokozottan ellenőrzik a Tisza nyírségi részének vizét.

Tokajnál a szennyezett víz a Tiszán levonuló jelentős árhullámmal találkozva összekeveredett, így a víz felhígult. A folyamatosan vételezett vízminták közül az éjféliek laboratóriumi vizsgálatában találták a legnagyobb mennyiségű, lebegőanyaghoz kötött nehézfémeket, az oldott fémkoncentrációk azonban nem haladják meg a felszíni vízre vonatkozó szabványokban előírt értékeket.

Az oldott ólomkoncentrációk a mintákban literenként 3-4 mikrogramm között váltakoznak. A réz, cink, ólom szinte teljes egészében lebegőanyag formájában van jelen. Ez részben jó, részben rossz, ugyanis az a veszély fennáll, hogy az ártereken és a hullámtereken, ahol a víz folyása lelassul, ezek a nehézfémek leülepednek. A környezetre káros tartós hatások emiatt csak később, az ár levonulása után jelentkezhetnek.

A Keleti-főcsatornát és a Tisza holtágait lezárták, nehogy szennyezett víz jusson vízkivételezési és mezőgazdaságilag művelt területekre. A nagyobb vízkivételezőket, ipari üzemeket értesítették a szennyezett hullám megérkezéséről, és felszólították őket arra, hogy amíg el nem vonul, ipari célra se használják a Tisza vizét. Ugyancsak átmenetileg lezártak Tokaj határában három, a folyótól tisztes távolságban lévő, egyébként teljes biztonságban lévő olyan kutat, amely a város vízellátását is szolgálja. A Tisza borsodi szakaszán lévő településeken megtiltották a folyóból a vízkivételt, az állatok itatását.

Hétfőn éjszaka a Keleti-főcsatorna tiszai torkolatánál elkészült az első, mintegy 50 méteres acéllemezekből álló úgynevezett szádfal. A munkálatok nagy ütemben folytatódnak, a második szádfalból már 14 méter szélességben leverték az acélcölöpöket, s várhatóan keddre ez az elzárófal is elkészül. Ezután kezdik meg az acéllemezek egymáshoz horgonyzását, majd az egymástól 5 méterre levő két fal közötti szakasz földdel való feltöltését. A 35 méter széles vízfelületen kialakított 50 méter szélességű, vagyis a partokhoz is erősen csatlakozó műszaki megoldás teljesen kizárja, hogy a nehézfém-szennyeződés bekerüljön a Debrecen ivóvízbázisát is jelentő Keleti-főcsatornába. Az első szádfal elkészültéig semmilyen szennyeződést nem mutattak ki.

A Keleti-főcsatornát korábban felduzzasztották, így a jó minőségű ivóvíz fennakadás nélkül
biztosítható. Ezzel egyidejűleg korlátozták a halastavi és az iparivíz-levezetést, nem vízminőségi, hanem vízmennyiségi okokból.

Debrecen polgármestere, Kósa Lajos szerint kiegészítésre szorul az előző magyar, illetve román kormányok által megkötött magyar-román alapszerződés. A dokumentumot olyan passzussal kell kiegészíteni, miszerint a két ország felelősséget vállal a másik országnak okozott károkért.

Kósa Lajos szerint a Tisza vízgyűjtő területén Romániában számtalan olyan depónia van, amely nem felel meg a biztonságos működés követelményeinek. Ezek miatt Magyarországot jelentős károk érték és érhetik a jövőben. A politikus emlékeztetett az Európai Unió általánosan elfogadott álláspontjára, miszerint a szennyezésekért és az ezáltal keletkezett károkért a szennyezés okozója a felelős.

(MTI)

Ajánló:

A Környezetvédelmi Minisztérium oldalán.

Korábban:

(2000.03.13.)