Megvadult traktoros randalírozott Nógrád megyében<br/>

Vágólapra másolva!
Traktorjával randalírozott egy férfi a Nógrád megyei Bercelen. Amikor egy rendőr igazoltatni próbálta, elmenekült járművével. Három autón keresztülhajtva a közeli szántóföldig robogott, ahol végül elakadt a sárban.
Vágólapra másolva!

A férfi hétfőn délelőtt teljes gázzal próbált áthajtani a falun. Egy rendőr meg akarta állítani, a megvadult traktoros azonban nem lassított, hanem az útjába kerülő autókon áthajtva tovább robogott. Ezután egy néhány határőrrel is megerősített rendőrcsapat kezdte kergetni a megvadult traktorost.

Az ámokfutó három autót tört össze, ezzel több mint 1 millió forint kárt okozott. Ráadásul egy járókelőt is megsebesített.

Az őrült traktoros kalandja a falu melletti szántóföldön ért véget. A sárban ugyanis elakadt a járműve, így végül a rendőröknek sikerült elkapni a település határában a férfit.

(Havaria Press)