Felmentették a Sarkadra került benzinszállítmány eltérítésével gyanúsított személyeket<br/>

Vágólapra másolva!
Bizonyítékok hiányában a bíróság felmentette a tettestársként és bűnsegédként különösen nagy értékre elkövetett lopás, illetve jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettének vádja alól a sarkadi benzinvonat-lopás ügyében vádlottak padjára ültetett tizenegy vállalkozót. A benzinszállítmány hamis okmányokkal történő elkötése a MÁV-nak 52 millió forintos kárt okozott.
Vágólapra másolva!

A vádlottakról a nyomozás és a bírósági eljárás nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy tudtak volna a benzinszerelvény eltulajdonításáról, arról, hogy lopott üzemanyagot szállítanak és adnak el, illetve vesznek meg. A MÁV pedig nem találta meg azokat, akik a Százhalombattáról indult szállítmányt Ferencvárosból Sarkadra térítették el.

A MOL Dunai Finomítójából 1996. április 12-én indították útnak szlovák és osztrák megrendelőknek a társaság hét vasúti tartálykocsiból álló, 56 millió forint értékű 95-ös és 98-as benzint tartalmazó szállítmányát. A szerelvényt azonban a ferencvárosi pályaudvarról eltérítették, így egy nappal később a sarkadi vasútállomáson kötött ki.

A hamis menetlevéllel Budapesten ellopott benzinvonat szállítmányát Sarkadról a Foil Kft. nevében vitték el a vádlottak, illetve az általuk odarendelt - a tárgyaláson tanúként meghallgatott – tankersofőrök. A vádlottak végig kitartottak azon állításuk mellett, hogy nem tudtak a benzin lopott voltáról, s a bíróság nem is tudott ennek az ellenkezőjéről megbizonyosodni.

A benzin egy része - 34 ezer liter - megkerült, így a MÁV kára végül is 52 millió forint. A vasút több belső vizsgálata csak arra derített fényt, hogy a MÁV dolgozói szabálytalanságok sorát követték el, de azt nem tárta fel, kik és hogyan cserélték ki a benzinvonat okmányait az új, hamis bárcával.

Az ügy különös érdekessége, hogy miközben a lopott benzinvonatot a vallomások szerint mit sem sejtő vállalkozók megszabadították terhétől, az ott dolgozó vasutasok gyanút fogtak, és még a százhalombattai finomítót is felhívták, hogy vajon rendben van-e e szállítmány dolga, mégsem tudták megakadályozni a hét tartálykocsi kiürítését.

A tárgyalás során az egyértelmű bizonyítékok hiánya ellenére felmerült néhány mozzanat, amely közvetetten a vádlottak bűnösségére utal, ám kétséget kizáróan nem sikerült a bíróságnak meggyőződnie a vádak jogosságáról.

Az ítéletet indoklása szerint a másodrendű vádlottat egyszer sem hallgathatták meg, csak a nyomozás kezdetén tett vallomásait használhatták fel, pedig talán az ő közreműködésével fény derülhetett volna az igazságra. A vádlottnak ugyanis nyoma veszett, azóta is hiába körözik.

A felmentő ítélet ellen az ügyész föllebbezést jelentett be, a bűncselekmény elkövetésének megállapítását és büntetés kiszabását kérve. A vádlottak közül hárman három nap gondolkodási időt kértek, heten pedig tudomásul vették az ítéletet.

(MTI)