Elkerülhetetlen a gyógyszeráremelés<br/>

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, további gyógyszeráremeléssel kell számolnunk, mert a Pénzügyminisztérium szabta 135 milliárd forintnál nem költhet többet idén a medicinák támogatására a biztosító. Ha nem sikerül csökkenteni a gyógyszerforgalmat, elkerülhetetlen lesz, hogy az állam kisebb mértékben járuljon hozzá a gyógyszerek támogatásához.
Vágólapra másolva!

A tavalyi évben 54-ről 70 milliárd forintra emelkedett az az összeg, amit a lakosság gyógyszerre költött. Mindazonáltal nem kizárt, hogy további terheket kell a betegeknek vállalniuk, mert az idén a Pénzügyminisztérium szabta 135 milliárd forintos keretösszegnél nem fordíthatnak többet a gyógyszerek tb-támogatására - mondta Kázmér Tibor, az egészségügyi tárca helyettes államtitkára a Magyar Gyógyszerészkamara pénteki kongresszusán. Amennyiben nem sikerül jelentős gyógyszerforgalom-csökkenést elérni, elkerülhetetlen lesz, hogy az állam csökkentse a patikaszerek támogatásának mértékét - mondta. Ezzel párhuzamosan viszont emelkednek majd a térítési díjak. Annak érdekében, hogy a lakosság terhei a lehető legkisebb mértékben növekedjenek, szigorítani szeretnék az orvosok mai vényfelírási gyakorlatát, továbbá tervezik új típusú, jobban ellenőrizhető vények bevezetését is.

A Pénzügyminisztérium nem tartja elfogadhatónak a gyógyszerek hatósági árának bevezetését - mondta Lakatos József, a tárca főosztályvezetője. A pénzügyi tárca szerint az ötlet nem EU-konform, az elszaladt gyógyszerárakat, a lakosság és a társadalombiztosítás kiadásait pedig csak kis mértékben csökkentené. Ezzel szemben Kázmér Tibor úgy vélte: kizárólag a hatósági árral garantálható, hogy a medicinákhoz egységes áron lehessen hozzájutni a patikákban.

A kongresszuson lapunk azt is megtudta, hogy az egészségügyi tárca várhatóan módosítja a nagykereskedelmi tevékenységről szóló rendelet azon fejezetét, mely a nagykereskedőket minden egyes gyógyszer patikai kiszállítása után egy mintadarab raktározására kötelezi. Ez a szabály csaknem egymilliárd forintos kiadást okozott a nagykereskedő cégeknek, amit a szaktárca a jövőben nem kíván rájuk terhelni. Információink szerint a minisztérium dolgozik azon, hogy ez a felelősség a gyártót, ne pedig a forgalmazót terhelje.

(Népszava)