Védelmi osztagot szerveznek a győri MIÉP-nél<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Védelmi osztagot hoz létre a MIÉP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete, jelentette be a közelmúltban Horváth Attila, a győri közgyűlés MIÉP-es képviselője. A párt megyei vezetői azzal indokolják a szervezet létrehozását, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a ártnak címzett fenyegetések. Az egyik megyei pártvezető nyolcéves gyermekét pedig a napköziből állítólag egy ismeretlen férfi el akarta vinni.

A MIÉP-esek volt rendőrökből és biztonsági őrökből szerveznék meg magánhadseregüket, szigorúan csak párttagokból. Kiss Imréné, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense lapunknak azt mondta, mindenki úgy védi meg magát, ahogy akarja. A MIÉP országos elnöksége nem tud az osztag létrehozásáról.

(Népszava)