A chipet akarta kivágni fia szívéből a szektás apa<br/>

Vágólapra másolva!
Egy apa azért ölte meg 5 éves kisfiát, mert egy belső hang azt mondta neki: fia szívébe chipet ültettek. A férfi, aki egy szekta tagja, így akarta megmenteni az emberiséget.
Vágólapra másolva!

A helyszínelő rendőröket is megdöbbentette a szerdán reggel Iharkút térségében egy külszíni bányában brutálisan meggyilkolt kisfiú holttestének látványa.

F. Elemér pénteken Keszthelyen egy szekta gyűlésén vett részt, ahonnan hazatérve a hétvégén szokatlanul agresszíven viselkedett. Másnap hajnalban öt éves kisfiával autóba ült és a közeli bauxitbányához hajtott, ahol egy 17 cm pengehosszúságú késsel többször szívenszúrta gyermekét. Az emberölléssel gyanúsított apa elmondta: egy belső hang indíttatására áldozta fel fiát "az emberiség boldogsága érdekében". Azt állította: fia szívébe chipet ültettek, melyet az emberek védelmében kellett elpusztítania, ezért darabolta fel Erik szívét.

A rendőrök a vélhetőleg háborodott férfit őrizetbe vették, az ügyészség felé előzetes letartóztatását és elmeorvosi megfigyelését indítványozták.

(Havaria Press)

Korábban:

(2000. március 9.)