Fizetnie kellene annak, aki nem "kiválasztott" helyen gyógyul<br/>

Vágólapra másolva!
A jelenleginél lényegesen több háziorvossal, a rendelőkkel szabadon szerződő szakorvosokkal és a mainál kevesebb, de színvonalasabb ellátást nyújtó kórházzal képzeli el az egészségügyi ellátórendszer átalakítását a szaktárca. Csak a kórház-átalakításokhoz több tízmilliárd forintra lenne szükség.
Vágólapra másolva!

Csak azok kerüljenek kórházba, akiket a háziorvosi vagy a szakorvosi rendelőkben nem tudnak meggyógyítani, ők viszont a jelenleginél magasabb színvonalú ellátást kapjanak - ezt nevezte az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos reformtervek egfontosabb célkitűzésének a Magyar Hírlapnak nyilatkozva az Egészségügyi Minisztérium vezető tanácsadója.

Ivády Vilmos megerősítette: a tárca elképzelései szerint a mintegy 160 kórházat a jövőben három csoportba osztanák, az Egészségbiztosító által kiemelten finanszírozott, területi ellátási kötelezettséggel működő intézményekre, a részleges tb-támogatással működőkre, illetve az olyanokra, melyekkel egyáltalán nem szerződhetne a biztosító. Az első körbe tartozó kórházak kiválasztásánál az egyik szempont, hogy az intézmény minden szempontból magas színvonalú sürgősségi ellátást tudjon nyújtani. Erre jelen pillanatban csak négy intézmény, a budapesti MÁV Kórház, a székesfehérvári, a nyíregyházi, illetve a váci kórház képes. A többi intézmény közül van, ahol csak néhány millió, de van, ahol több száz millió forintos fejlesztésre lenne szükség egy korszerű sürgősségi centrum kialakításához. Ehhez a számítások szerint több tízmilliárd forint szükséges.

A kiválasztás egyik fő szempontja a méltányosság, vagyis hogy ne legyenek a betegek ellátása szempontjából fehér foltok az országban. Bár 50-től 100-ig több szám is napvilágot látott már arról, hány kórház kerülhetne a "kiválasztottak" körébe, Ivády Vilmos úgy tájékoztatott: az ennek meghatározásához szükséges tanulmányok még nem készültek el. Az azonban biztosnak látszik, hogy miután ezek az intézmények képeznék a fekvőbeteg-ellátás gerincét, kiemelt tb-finanszírozást is csak ezek kapnának.

A korábbi elképzelésekkel ellentétben azonban a kórházak másik részénél sem csupán a krónikus betegek ellátását finanszíroznák, ezek viszont a hagyományos kórházi gyógyítómunkáért a kiemelt csoportnál kevesebb pénzt kapnának. Azoknak a betegeknek pedig, akik ezekhez a kórházakhoz ragaszkodnának, térítési díjat kellene fizetniük. A vezető tanácsadó szerint ez az elképzelés azért nem aggályos, mert 30-40 kilométeren belül mindenki talál majd olyan kórházat, ahol magas színvonalon és ingyen gyógyulhat majd

A kórházi reform mindazonáltal hiú ábránd addig - ismerte el Ivády -, amíg nem sikerül csökkenteni a kórházi betegforgalmat. Ezt a célt szolgálná a háziorvosok számának jelentős növelése és az, hogy a teljesítményhez kötődő finanszírozás bevezetésével is hatékonyabb munkára ösztönöznék őket. A tervek között szerepel, hogy a szakrendelők a kórházival azonos munkáért ugyanazt a pénz kapják, és hogy a szakorvosok lehetőséget kapjanak arra, hogy szabadon szerződhessenek a rendelőkkel. Az erről szóló jogszabály még idén megszülethet.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: