Titokzatos beruházási tervek<br/>

Vágólapra másolva!
A Népszava értesülése szerint a volt közlekedési miniszter parlamenti vizsgálatot követel az autópálya-építés ügyében. A kormány közben úgy döntött, hogy az építésre a költségvetésben elkülönített 27 milliárdot nem adja oda az építés minden terhét viselő Fejlesztési Banknak. Hogy honnan lesz a beruházáshoz hitel, azt szerdán sem árulta el senki.
Vágólapra másolva!

A Magyar Fejlesztési Bank vezetői állítják, az autópálya építkezés egy hónap múlva elkezdődik. Ennek ellenére szerdán még semmit sem árultak el arról, hogy mennyi pénzre van ehhez szükség, és hogy honnan fogják azt előteremteni.

A bank vezetője üzleti érdekekre hivatkozott, amikor nem mondta meg, hogy mely hazai és külföldi pénzintézettekkel, milyen hitelekről tárgyalnak. Az biztos, a hiteleket állami garanciával veszik fel, ami azt jelenti, hogy, ha később a bank nem tudja visszafizetni, akkor a költségvetésnek kell majd. A bank gazdálkodását egyébként a parlament nem ellenőrzi.

A fejlesztési bank egyik tanácsadója Simicska Lajos. Patonai Péter elnök-vezérigazgató nem tagadta, hogy Simicska tanácsait is kikéri autópálya-ügyekben. Arra a kérdésre, hogy mely területeken ad tanácsot a leköszönt APEH-elnök, ezt válaszolta:
"Számos olyan kérdés merülhetett fel, amiben igénybe vehettem őt. Legutóbb azt kérdeztem meg, hogy amikor a sajtó foglalkozott vele, ezt ő hogyan élte meg, és mit tenne időnként a helyemben."

Patonai azt is elmondta, hogy már eldöntötték, hogy nem pályáztatják, hanem kijelölik a kivitelezőket. A csütörtöki Népszava értesülése szerint Lotz Károly, az előző kormány közlekedési minisztere parlamenti vizsgálatot követel a kormány autópálya-döntése miatt.

(RTL KLUB)