Jövőre hitelhez jutnak a diákok<br/>

Vágólapra másolva!
A felsőoktatási intézményeknél a 2001/2002-es tanévtől vezetik be a hallgatói hitelrendszert. A kölcsön összege maximálisan 21 ezer forint lesz. A diákhitelt felvevő hallgatók az évek során a személyi jövedelemadójukba építve fizetik vissza a tartozásukat. Az egyéni adósságállományok nyilvántartását és a hitel kihelyezését állami tulajdonú, nonprofit szervezet, a Diákhitel Intézet végzi majd.
Vágólapra másolva!

Ma Magyarországon sok olyan társadalmi csoport van, amelynek gyermekei nem tudnak felsőoktatási intézményben tanulni hallgatói hitel nélkül - jelentette ki lapunknak dr. Gilly Gyula, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Ezért olyan hitelrendszerre van szükség, mely általánosan hozzáférhető és a törlesztési kötelezettség nem jelent vállalhatatlan egyéni kockázatot, ugyanakkor a lehető legkisebb terhet jelenti a költségvetés számára.

szaktárca által kidolgozott koncepció szerint a hitelt felvevő hallgatók az évek során jövedelemarányosan térítenék vissza - az időközben kamatos kamattal megterhelt - kölcsönt. Mégpedig a személyi jövedelemadójukba építve. - Ezzel a pénzvisszafizetés rendkívül egyszerűvé válik, mivel az adóhatóság - csakúgy, mint a többi adót - ezt is behajthatja - mondta a főosztályvezető-helyettes.

A törlesztőrészlet minden hitelfelvevőt pénzügyi helyzetének azonos százalékában terhel meg. Miután a visszafizetési kötelezettség a jövedelem kis részét (öt százalékát) érinti, ezért alacsony jövedelmek esetén is vállalható terhet jelent a végzetteknek - jelentette ki Gilly Gyula.

Az egyéni adósságállományok nyilvántartását - vagyis a tanulmányi számlák vezetését -, a hitel kihelyezését és magánforrások bevonását a rendszerbe egy állami tulajdonú, nonprofit szervezet, a Diákhitel Intézet végezné.

A tervek szerint az állam a hátrányos helyzetűek esetében akár teljes - 100 százalékos - visszafizetési garanciát nyújt majd - tette hozzá az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője-helyettese. Ilyen támogatásban részesülhetnek a munkanélküliek, a sorkatonai szolgálatukat töltők, a gyermeküket otthon nevelők, illetve azok, akik tartósabb ideig keresőképtelenek.

A hallgatói hitelrendszer fokozatosan, az államilag finanszírozott hallgatói férőhelyeken tanuló, első éves hallgatók között, felmenő rendszerben kerülne bevezetésre, később azonban általánosan hozzáférhető lesz.

Az elképzelések szerint a havonta felvehető hitel összege 21 ezer forint lesz. Az eddigi próbaszámítások szerint a kölcsön a jelenlegi átlagjövedelmek esetén 15-20 év alatt biztosan visszafizethető. A futamidő a hitelfelvétel mértékétől és az egyéni jövedelmektől függ majd. A rendszer bevezetésére 2001-től kerül sor.

(Népszava)