A legfőbb ügyész megírta lemondó levelét, de egyelőre nem távozott posztjáról<br/>

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub információi szerint Györgyi Kálmán szerdán két példányban megírta lemondó levelét. A legfőbb ügyész szerda délután háromnegyed órás megbeszélést folytatott Göncz Árpád köztársasági elnökkel. Göncz állítólag megpróbálta meggyőzni a legfőbb ügyészt, hogy ne mondjon le. Ennek ellenére Györgyi állítólag csütörtökön eljuttatja lemondó levelét a házelnöknek és köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!

Györgyi valószínűleg azt sérelmezi, hogy a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének ugyanúgy csak kormánypárti tagjai lesznek, mint a Magyar Televíziónak. A csonka kuratórium létrehozását pedig Györgyi már az MTV esetében is törvénysértőnek minősítette.

Az RTL Klub azt állítja: Györgyi Kálmán legfőbb ügyész szerdán két példányban megírta lemondó levelét. "Nincs nyilatkozat" - közölte Györgyi Kálmán legfőbb ügyész az [origo] kérdésére, miszerint valóban lemond-e posztjáról.

A legfőbb ügyész szerda délután háromnegyed órás megbeszélést folytatott Göncz Árpád köztársasági elnökkel. "A köztársasági elnök és a legfőbb ügyész között magánbeszélgetés folyt" - mondta Faragó András elnöki szóvivő a találkozót követően az MTI-nek. Arra a kérdésre, hogy a legfőbb ügyész benyújtotta-e lemondását a köztársasági elnöknek, a szóvivő közölte: "Györgyi Kálmán semmiféle levelet nem hozott". A legfőbb ügyésznek a köztársasági elnöknek kell elküldenie először lemondó levelét. Az RTL Klub információi szerint Göncz a megbeszélésen megpróbálta meggyőzni a legfőbb ügyészt, hogy ne mondjon le. Állítólag Orbán Viktor miniszterelnök egyik személyes tanácsadója is erről próbálta meggyőzni Györgyit. Az RTL Klub információja szerint azonban Györgyit nem sikerült meggyőzni: holnap eljuttatja lemondó levelét a köztársasági elnöknek és az Országgyűlés elnökének.

Az [origo]-nak több parlamenti képviselő is megerősítette, hogy a legfőbb ügyész valóban a lemondását fontolgatja.

Hankó Faragó Miklós SZDSZ-es képviselő úgy tudja, Györgyi szerdán hozza meg döntését. Mind szerinte, mind egy névtelenséget kérő MSZP-s képviselő szerint összefügg Györgyi ügye azzal, hogy a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének ugyanúgy kizárólag kormánypárti tagjai lettek, mint a Magyar Televíziónak. Györgyi néhány héttel ezelőtt törvénytelennek minősítette az MTV csonka kuratóriumát.

Ezzel szemben Répássy Róbert (Fidesz) nem lát összefüggést a csonka kuratóriumok és Györgyi esetleges lemondása között. "Nem ez lehetett a legkellemetlenebb konfliktus munkája során" - mondta az [origo]-nak, példaként említve a Juszt-ügyet. Tavaly szeptemberben a legfőbb ügyész hatályon kívül helyezte a legfőbb ügyészhelyettesnek - és ezzel a fővárosi főügyésznek - a Juszt László ellen indított nyomozást megszüntető határozatát, és a rendőrséget annak folytatására utasította.
Györgyit 1996-ban másodszor választották meg legfőbb ügyésznek, mandátuma hat évre szól, tehát 2002-ig tölthetné be posztját. Répássy szerint - aki csak "folyosói pletykákat" hallott Györgyi esetleges lemondásáról - a legfőbb ügyész valószínűleg elfáradt.

Györgyi Kálmánnak, ha valóban lemond, Göncz Árpád köztársasági elnöknek kell benyújtania lemondását, amit Göncznek nem kell elfogadnia.
A legfőbb ügyész, akit az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára hat évre választ meg, bármikor indoklás nélkül lemondhat a posztjáról. Távozása előtt a köztársasági elnök közvetítésével az Országgyűlés elnökéhez egy úgynevezett jognyilatkozatot kell küldenie. A megbízatásról való lemondás ideje hat hónap, amely akkor kezdődik, amikor Györgyi Kálmán nyilatkozata megérkezik Áder János házelnökhöz. A legfőbb ügyész jelölése szintén az államfő jogköre.

A legfőbb ügyész tanácskozási joggal vehet részt az Országgyűlés, valamint az Alkotmánybíróság ülésén. Egyebek mellett kezdeményezheti jogszabály kibocsátását, törvény alkotását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését. Javasolhatja az Alkotmánybíróságnál egy adott jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát, az ügyészség és más szerv közötti hatásköri összeütközés megszüntetését.

[origo]

Korábban:

(2000. február 29.)