Senki sem tehető felelőssé a kisfiú drogmérgezéséért<br/>

Vágólapra másolva!
Súlyos jogszabályi zavarokat vetett fel egy kilencéves gyermek kábítószer-mérgezése. A kisfiú magának adott be heroint, amelytől életveszélyes állapotba került. A kórház személyiségi és adatvédelmi okokra hivatkozva nem értesítette a rendőrséget, s a hatóság érdeklődésére is csak kevés információt adott. A nyomozók ennek ellenére elfogták a rokont, akitől a drog származott és kábítószer-kereskedőket is őrizetbe vették. A gyermek állapota javult.
Vágólapra másolva!

A rendőrség jogszabálymódosítást sürget annak érdekében, hogy az egészségügyi intézmények számára kötelező legyen a hatóság értesítése, amenynyiben kábítószeres gyermeket szállítanak hozzájuk. Az elmúlt hét végén ugyanis a Heim Pál kórház egy heroin-túladagolás következtében életveszélyes állapotba került kisfiút fogadott, de nem értesítették erről a rendőrséget, sőt később a nyomozók kérdései elől is elzárkóztak. A hatályos törvény ugyanis kimondja, hogy kábítószerrel kapcsolatos esetről a kórház nem adhat tájékoztatást a nyomozó hatóságnak. Ezt követelik meg a személyhez fűződő jogok és az adatvédelmi előírások is. Ugyanakkor kötelező a rendőrség értesítése, ha a beteg vagy sérült feltételezhetően bűncselekmény áldozata.

A VIII. kerületi Tolnai Lajos utcában történt - csaknem végzetes kimenetelű - eset valószínűleg végleg titokban maradt volna a rendőrség előtt, ha a gyermek hozzátartozói egy más jellegű bejelentésük kivizsgálása során, mintegy mellékesen meg nem említik. A nagyszülők ugyanis múlt hét pénteken bejelentették, hogy az éjszaka folyamán eltűnt négyéves unokájuk.

A fiúcska családja - kilencéves bátyja, anyja, a nagyszülők, valamint unokatestvére és annak élettársa - csütörtökön a Tolnai utcai lakásban szórakozott. Az unokafivér, a 19 éves D. György egyébként rendszeresen ide járt, hogy heroinnal "belője" magát. Ezúttal is így történt, ám az eldobott fecskendőben maradt anyagot a kilencéves kisfiú – ahogyan mástól látta - saját vénájába szúrta. Ezt követően roszszul lett, ezért kórházba szállították, állapota csak hétfőre stabilizálódott.

Mint arról a rendőrség tegnap beszámolt, a súlyosan alkoholista, beszűkült tudatú nagyszülők az esetet nem tartották lényegesnek, mindössze a négyéves öcsikét keresték. Róla hamarosan kiderült, hogy az éjszaka folyamán rokonok vitték magukkal, nehogy odahaza neki is baja essék.

Az unokatestvért, a kábítószerfüggő D. Györgyöt, valamint két drogkereskedőt - akiktől a heroint vásárolta - letartóztatták. Az eljárás során kiderült, hogy D. György hosszabb ideje álnéven élt, hiszen öt elfogatóparancsot adtak már ki ellene. Kábítószerrel való visszaélés, csalás, közokirat-hamisítás, lopás és sikkasztás miatt keresték. A gyermekek édesapja ellen hasonló ügyek miatt folyik eljárás - miközben korábban kiszabott börtönbüntetését tölti.

D. Györgyöt azért is felelősségre vonják majd, mert 17 éves - tehát fiatalkorú - élettársának drogot adott át. A gyermek "véletlen balesetét" nem írják a számlájára, mert a törvény szerint kiskorú veszélyeztetését, illetve kábítószeres bűncselekményt csak szándékosan lehet elkövetni, gondatlanul nem.

A két veszélyeztetett kisfiú további sorsáról a gyámhatóság dönt majd.

(Népszava)

Ajánló:

Történet, gyógyászati alkalmazás, előfordulási formái, fiziológiai hatások.