Radioaktív fűtőanyagot lopott négy tengerész Oroszországban<br/>

Vágólapra másolva!
Oroszországban őrizetbe vettek négy tengerészt és egy nyugalmazott tisztet, akiket azzal gyanúsítanak, hogy radioaktív fűtőanyagot loptak egy atommeghajtású tengeralattjáróról.
Vágólapra másolva!

A gyanúsítottak az oroszországi csendes-óceáni flotta Viljucsinszk-3 nevet viselő tengeralattjáró-támaszpontjáról tulajdonították el a radioaktív fűtőanyagot.
Az ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentése szerint a tengerészek beismerték tettüket. Elmondták, hogy egy nyugalmazott sugárbiztonsági tiszt is segédkezett a lopásban, akit szintén letartóztattak a hatóságok.

Andrej Bikov, a csendes-óceáni flotta katonai ügyészségének munkatársa elmondta, hogy a tengerészek rejtekhelyén tengeralattjáró-alkatrészeket találtak, köztük olyanokat, amelyeknek anyaga aranyat, ezüstöt, platinát és palládiumot tartalmaz. A tengerészek el akarták adni a fűtőanyagot és az értékes fémeket.

A nyomozók most azt próbálják megállapítani, hogy történt-e radioaktív szivárgás.

(MTI)