Torgyán József szerint az FKgP-nek győznie kell 2002-ben <br/>

Vágólapra másolva!
Torgyán József vasárnapi, fehérgyarmati nagygyűlésén kijelentette, hogy az FKgP vidékfejlesztési programját maradéktalanul csak vezető kormányzati pozícióban tudná végrehajtani, ezért a pártnak 2002-ben győznie kell a választáson.
Vágólapra másolva!

- A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs alternatívája, de a vidékfejlesztés szempontjából nem mindegy, hogy melyik párt van vezető pozícióban - mondta a kisgazdapárt elnöke, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Torgyán József kifejtette: az FKgP agrár- és vidékfejlesztési programját csak vezető kormányzati szerepben tudná maradéktalanul végrehajtani. Emlékeztetett arra, hogy az FKgP által irányított FVM nem kapta meg a kért 413 milliárd forintot a költségvetéstől, mert a koalíciós többség azt nem szavazta meg. A politikus hangsúlyozta: amíg az FKgP nem lesz vezető kormányzó párt addig terveinek csak a kis részét tudja megvalósítani.

A nagygyűlés helyszínén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton április 2-án időközi országgyűlési választást tartanak, amelyen az FKgP Lengyel Jánost, a turicsei Vépisz kisszövetkezet 50 éves elnökét indítja.

Az országgyűlési mandátum Zilahi József MDF-es honatya halálával üresedett meg.

(MTI)