Végzetes családi veszekedés Jánoshalmán <br/>

Vágólapra másolva!
Egy halottja és egy életveszélyes sérültje van annak a családi perpatvarnak, amely szerdán kora este torkollott tragédiába Jánoshalmán.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányság szóvivője elmondta: a késhegyre menő vita előzménye, hogy az italozó életmódot folytató, garázda N. Győző - mint már nem először - kedden este is elzavarta otthonról feleségét és gyerekét. Az asszony és a kisfiú más-más családnál húzódott meg.

Az apa szerdán számon kérte a vele azonos utcában lakó másik fiától, hogy miért fogadta be az annál meghúzódó gyermeket. A veszekedés hevében előkerült az a nagykés is, amelyet N. Győző, az apa magával vitt és életveszélyesen hasba szúrta fiát.

A helyszínre érkező rendőrök - miután N. Győzőt megkeresték - súlyos sérüléssel találták meg őt is. A garázda apa az őt felkereső rendőr karjában halt meg.

A rendőrség egyelőre nyomozza halálának okát, nem tudni, hogy őt is megszúrta-e valaki, vagy pedig úgy esett bele a késbe, hogy a szúrás életét kioltotta.

(MTI)