Ömlik a benzin az M7-es autópályán felborult tartálykocsiból<br/>

Vágólapra másolva!
Felborult egy üzemanyag-szállító jármű az M7-es autópályán csütörtökön, nem sokkal dél előtt. A 30 ezer literes tartálykocsiból folyamatosan ömlik a benzin. Az autópályát a baleset környékén teljes szélességében lezárták.
Vágólapra másolva!

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese, Németh Lajos elmondta: a baleset a Budapest felé vezető oldalon, a 33-as és 34-es kilométerszelvény között történt. A tartályautóból folyamatosan ömlik a benzin. Az autópálya említett szakaszát ezért lezárták. A forgalmat Martonvásárnál, illetve Velencénél a 70-es útra terelik.

A balesetet az okozhatta, hogy a Budapest felé közlekedő pótkocsis tartályautó vezetője elvesztette uralmát a jármű fölött. Áttért az autópálya Székesfehérvár felé vezető sávjába, és ott a összeütközött egy kisbusszal, majd felborult.

Az üzemanyag-szállító kocsiból dél óta ömlik a benzin. Az eddigi információk szerint a kiömlött mennyiség nem veszélyezteti a környezetet.

A BM Katasztrófavédelmi Igazgatósága tartálykocsit küldött a helyszínre, hogy átszivattyúzzák a megsérült járműben maradt üzemanyagot.

(MTI)