Forró médianyár várható<br/>

Vágólapra másolva!
Sátori János, a legfőbb ügyész helyettese megerősítette a Magyar Hírlap értesülését arról, hogy a közeli jövőben megszületik a döntés az MTV Közalapítvány kuratóriumával kapcsolatos ügyben.
Vágólapra másolva!

A csonka kuratórium legitimitását a Legfőbb Ügyészségnél az SZDSZ kérdőjelezte meg. A kuratórium ügye már a Legfelsőbb Bíróság előtt is volt két alkalommal, az LB azonban érdemi vizsgálat nélkül, formai okokból elutasította a szocialisták és a szabad demokraták beadványait.

Az ügyészségi határozat döntően befolyásolhatja a februárban lejáró mandátumú médiatestületek újraválasztását. Az ellenzék attól tart, hogy az MTV mintájára a Magyar Rádióban és a Duna Televízióban is kizárólag kormánypártiakból álló kuratórium áll fel. Ezért tegnap a szocialisták egyeztetésén többen felvetették, hogy fogadják el a 12 fős kuratórium felállítására vonatkozó javaslatokat, mert így - bár kétharmados jobboldali többség alakulna ki - részt vehetnének a munkában.

A kuratóriumok összetételének különös jelentőséget ad, hogy a nyáron elnököt választanak a Magyar Rádióban és a Duna Tv-ben.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000. január 16.)