A szocialisták ellenzik Újpest elszakadását Budapesttől<br/>

Vágólapra másolva!
Újpest Budapesttől való különválását tervezi Derce Tamás, a IV. kerület első embere. A a független, de Fidesz támogatottságú polgármester szerint ugyanis hátrányosan érinti a főváros vezetői által kidolgozott, a kerületek és a fővárosi önkormányzat közötti pénzek elosztását szabályozó rendelet Újpestet. A helyi szocialista képviselők ellenzik az ötletet.
Vágólapra másolva!

Kedden egy szakértői csoport megbízását szavazta meg az önkormányzat képviselőtestülete az önállósodás költségkihatásainak vizsgálatára. Korábban Derce ugyanis kijelentette: ha különálló településként több bevételhez juthat Újpest, népszavazást kezdeményez az elszakadásról.

Az elszakadás következményeit előrevetítő szakértői munka költsége milliós nagyságrendű lehet. A szocialista frakció tiltakozik az ellen, hogy felesleges felmérésekre pazarolják a közpénzeket - közölte Kiss Sándor frakcióvezető.

Ha Újpest különálló település lesz, a Budapestre való beutazás sokszorosára nőhet - érvelt Kiss Sándor. Ezen kívül a lakások fenntartása is költségesebb lenne. Szerinte a polgármester csak a saját hatalmi ambícióival törődik, és nem érdekli, hogy a helyiek nagyobb része megélhetési gondokkal küszködik.

(MTI)

Ajánló: