Adócsalással vádolja egy volt plébános a katolikus egyházat<br/>

Vágólapra másolva!
A Blikk című napilap értesülései szerint adócsalással és feketemunkások alkalmazásával vádolja egy volt plébános a katolikus egyházat. Állítólag létezik egy úgynevezett bitanglista, amelyen a fekete pénzek szerepelnek, azok, amelyeket zsebbe fizettek ki, és nem fizettek utána sem adót, sem TB- járulékot.
Vágólapra másolva!

Gyulai Endre Szeged-Csanádi püspök is elismeri, hogy évek óta létezett az úgynevezett B-kassza. Itt azokat a pénzeket könyvelték, amelyeket a hívőktől kaptak. A adományok után nem kell adót fizetnie az egyháznak. A pénzt azonban később kifizették, ez után viszont már társadalombiztosítási és egyéb járulékokat kellett volna fizetniük. Ezt azonban gyakran nem tették meg.

Békéscsabán egy egyházközség 34 millió forinttal tartozik híveinek, mert a volt plébános az egyház nevében vett fel tőlük több mint 70 millió forintot. Guliga Györgyöt csalással vádolják. A volt pap szerint előfordult, hogy több millió forint folyt át a B-kasszán. A Szeged-Csanádi egyházmegye egyébként a múlt héten vette meg a Lakitelek Alapítvány és a Lakitelek Népfőiskola adósságát. A pontos vételárat nem árulták el, de az összeg 60 és 100 millió forint között lehet.

(MTI)