Anatolij Bikov egyelőre nem lesz menekült<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság elutasította Anatolij Bikov kérelmét, amelyben a Menekültügyi és Migrációs Hivatal határozatát támadta - közölte a Fővárosi Bíróság. Az orosz üzletember azt kérte, a bíróság ismerje el menekültnek.
Vágólapra másolva!

A hazájában alumíniumkirályként emlegetett Anatolij Bikovot tavaly október 29-én nemzetközi elfogatóparancs alapján Röszkénél vették őrizetbe a magyar hatóságok. A Krasznojarszk Területi Ügyészség azzal vádolja az üzletembert, hogy szervezője volt egy emberölésnek, de felmerült vele szemben a pénzmosás és lőfegyverrel való visszaélés alapos gyanúja is.

A jelenleg kiadatási letartóztatásban lévő Bikov még novemberben kérte a BM menekültügyi igazgatóságától, hogy ismerjék el őt menekültként, illetve, hogy Magyarország ideiglenesen fogadja őt be. Azzal indokolta kérelmét, hogy Oroszországban lejárató kampány kezdődött ellene, ennek utolsó állomása volt a valótlan letartóztatási parancs kiadása. Azt is hozzáfűzte, hogy nagyon megromlott a viszonya a krasznojarszki kormányzóval, Lebegy tábornokkal is, aki a köztük fennálló nézeteltérések miatt kívánja őt most "eltávolítani".

A menekültügyi igazgatóság decemberi határozatában megtagadta, hogy menekültként ismerjék el őt. Ezt a döntést támadta meg Bikov a bíróság előtt. A bíróság mostani eljárásában nem vizsgálta, hogy Bikov elkövette-e a terhére rótt bűncselekményeket, csak azt, hogy a genfi egyezmény értelmében menekültnek tekinthető-e. A rendelkezésre álló adatok alapján pedig erre a kérdésre nemmel válaszolt, mert politikai nézetei miatt az üzletember nem tekinthető üldözöttnek - mondta dr. Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság szóvivője. Hozzátette, hogy Bikov nem kaphat "befogadottkénti" státust sem. A bíróság végzése nem jogerős, tizenöt napon belül lehet ellene fellebbezni.

Ez a döntés nem része annak az eljárásnak, amely Bikov kiadatásával kapcsolatos. A kiadatásról egyébként az igazságügyminiszter dönt.

Pálmai Erika

(Népszava)

Korábban:

(1999. december 6.)