Az MSZP szerint több idő kellene a praxisjogról szóló törvényjavaslat vitájára<br/>

Vágólapra másolva!
"A szocialista képviselőcsoport elnöksége a parlamenti munka megcsúfolásának tartja, hogy a praxisjoggal foglalkozó újabb törvénytervezetet a kormányoldal négy nap alatt kívánja végighajszolni a parlamenten" - ismertette közleményében állásfoglalását a háziorvosok praxisjogáról szóló előterjesztésről az MSZP frakcióelnöksége.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerzői kifejtik: "Úgy látszik, hogy a miniszterelnök a parlament munkáját is irányítani kívánja, és elvárja, hogy az Országgyűlés érdemi vita és a jobbító szándékú módosító javaslatok figyelembe vétele nélkül, változatlan formában szavazza meg a kormány javaslatát."
A szocialisták szerint az újabb - immár a negyedik - változat sem oldja meg az alapproblémákat.
Számukra a javaslat továbbra is elfogadhatatlan, mert "nem a betegek és orvosok javát szolgáló egészségügyi reform irányába mutat, hanem újabb zavarokat teremt".

A közlemény szerint az előterjesztés egyetlen fillérrel sem ad többet a válságban lévő egészségügyi ellátásra, nem teszi érdekeltté a háziorvost szolgáltatásai fejlesztésében, igazságtalan hátrányba hozza azokat a fiatalokat, akik ezután pénzért lesznek kénytelenek a praxisjogot megvásárolni, továbbá zavaros helyzetet teremt az ellátási felelősséggel rendelkező önkormányzatok számára.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 10.)