Szövetségeseket keres az MSZDP <br/>

Vágólapra másolva!
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) és a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) közösen keresi a nem parlamenti pártok és a civil szervezetek között azokat a jövőbeni szövetségeseket, amelyekkel együtt majd választási pártként mérettetheti meg magát.
Vágólapra másolva!

Kapolyi László, az MSZDP elnöke elmondta: nem kívánnak olyan politikai erőkkel együttműködni, amelyek részt vettek az államosításban, a privatizációban, s azokkal sem, amelyek rasszizmust képviselnek. Az MSZDP és a SZIM a Szociális Demokráciáért Szövetség elnevezésű együttműködésbe olyan partnereket vár, amelyek szintén fontosnak tartják a szociális érzékenységet és biztonságot - mondta az elnök. Kifejtette továbbá: egy ilyen erő megjelenése jót tenne a parlamenti demokráciának.

A szociáldemokrata párt, együtt az ifjúsági mozgalommal, a jövőben is megőrzi szervezeti önállóságát és függetlenségét - közölte. Elmondta, hogy az új partnerekkel létrehozandó szövetség a választásokig minél gyakrabban szeretné hallatni hangját. Egyebek között a választási ígéreteket tervezik számon kérni, jelenleg ugyanis ez nem történik meg - mondta Kapolyi.

(MTI)