Számítógép-alkatrész csempészt fogtak Kelebiánál <br/>

Vágólapra másolva!
Deviza-bűncselekmény miatt kezdeményeztek eljárást a kelebiai vámhivatal munkatársai egy magyar állampolgárságú asszony ellen, aki 11 millió forinttal nagyobb értékben próbált meg számítógép-alkatrészeket külföldre vinni, mint amennyit a vámosoknak bevallott.
Vágólapra másolva!

Laczó László, a vám- és pénzügyőrség szóvivője elmondta: az asszony a reggeli Avala nemzetközi gyorsvonat utasaként vitte volna át csomagját a határon, ám ellenőrzésekor a vámosok jelentős különbséget fedeztek fel a nála lévő számlák és vámokmányok tartalma között.

A vámhivatal munkatársai 69 Pentium 3-as típusú processzort és 309 memóriamodult foglaltak le az asszonytól.

(MTI)