Fidesz-FKgP közös jelölt a Fejér megyei időközi választásokon <br/>

Vágólapra másolva!
Változatlanul Mikó Péter ügyvéd a Fidesz és az FKGP közös jelöltje Fejér megye 2-es választókörzetében az április 2-i megismételt időközi országgyűlési képviselő-választáson.
Vágólapra másolva!

Ezt Turi-Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt parlamenti frakcióvezető-helyettese pénteken Székesfehérvárott jelentette be, a párt megyei nagygyűlését megelőző, Bernáth Varga Balázs párt főtitkárral közösen megtartott sajtótájékoztatón.
E szerint a legnagyobb kormányzópárt és a kisgazdapárt között létrejött választási együttműködési szerződés a megismételt időközi
választáson is érvényes. Ennek megfelelően mindkét párt teljes körű támogatásáról biztosította a jelöltet, s győzelmének elősegítésére közös kampányt szerveznek.

Turi-Kovács szerint a korábbi választási eredmények alapján egyértelmű, hogy a kormánykoalíciónak kifejezett győzelmi esélyei vannak akkor, ha közös jelöltet indít az időközi választáson. A harmadik párt, az MDF felelőssége, "hogy ezt felmérje, s ennek megfelelően cselekedjen". Szó nincs arról - folytatta a kisgazdapárt frakcióvezető- helyettese -, hogy a demokrata fórumot megpróbálnák kiszorítani a közös jelöltindításból, illetve a választási küzdelemből. Csupán arról van szó - mondta -, hogy a kilátások reális felmérése alapján az áprilisi időközi választáson a kisgazdapárt és a Fidesz által indított, a választók által az ősszel már megismert, s úgy tűnik, leginkább támogatott Mikó Péternek a legjobbak a győzelmi esélyei.

Az FKgP - jelentette be Turi-Kovács Béla - a Szabolcs-Szatmár megyei Fehéregyházán önálló jelöltet indít, ott ugyanis nincs a Fejér megyeihez hasonló választási megállapodása a Fidesszel. Magától értődő azonban - s ez általánosan érvényes -, hogy a második fordulóban a kormánykoalíció oldaláról indult jelöltek tartoznak a legjobb eredményt elért jelölt javára visszalépni - mondta. Ez az álláspont a Fidesz számára is elfogadható. Az FKgP minden külön megállapodás nélkül be fogja tartani, s ezt elvárja a koalíciós partnerektől is - tette hozzá. Az MDF egyébként - mondta - az időközi választásokon való jelöltállítás ügyében eddig sem a kisgazdapárt elnökségét, sem frakcióját nem kereste meg.

Turi-Kovács szerint annak sincs akadálya, hogy a kisgazdák és a Fidesz jelöltje - amennyiben az MDF reálisan felméri az esélyeket - a három párt közös jelöltjeként induljon a választási küzdelemben.

(MTI)