A kormány kilakoltatná a szocialistákat jó néhány pártházukból<br/>

Vágólapra másolva!
A miniszterelnöki hivatal felmérte, hogy hány állami tulajdonú ingatlant használnak ingyen a pártok, és arra jutott, hogy az MSZP aránytalanul sokat birtokol a többiekhez képest. A szocialisták szerint az összesítés tudatosan félrevezető. A belső jelentésről a Napi Magyarországban jelentek meg információk.
Vágólapra másolva!

Békéscsabán az egyik épületet a szocialisták jogtalanul adták át a városi nyugdíjas egyesületnek. A felmérés szerint a szocialisták harminc hasonló esetben az általuk használt állami ingatlant gazdasági társaságoknak adták át, márpedig ehhez nem lett volna joguk, mivel az ingyen kapott épületeket nem lehet másra átruházni. A felmérés szerint a szocialistáknak van a legtöbb pártingatlanjuk. A pártok által használt 434 állami ingatlan 80 százalékát ők birtokolják.

Borókai Gábor kormányszóvivő azt mondta: "96 ezer négyzetméternyi ingatlant használnak Magyarországon különböző politikai pártok, ebből 86 ezer négyzetméterre van jogosultsága a szocialista pártnak, ami elég meghökkentő adat azt gondolom, olyan körülmények között is meghökkentő lenne, ha egypártrendszer lenne."

Az MSZP szerint a Miniszterelnöki Hivatal felmérése téves, hiszen a pártok nemcsak állami, hanem önkormányzati ingatlanokat is használnak. Ezeket összegezve a Fidesznek 128, az MSZP-nek 254 épülete van.

Burány Sándor az MSZP frakcióvezető helyettese szerint: "Valamivel több, mint 1000 ingatlant használnak a különböző pártszervezetek, vagy az önkormányzat bocsátotta rendelkezésükre, vagy az állam. Ezeknek kb. huszonkét százalékát használja az MSZP, tehát szó sincs túlsúlyról."

A Miniszterelnöki Hivatal és a Fidesz is törvénymódosítást sürget, amely az MSZP hátrányára jelentősen módosítaná a mostani helyzetet.

Répássy Róbert a Fidesz frakcióvezető helyettese: "A békés átmenet érdekében az MSZMP ingatlanjaiból az MSZP kimazsolázta a számára legjobb ingatlanokat."

A szabad demokraták is sokallják az MSZP által használt ingatlanokat, szerintük hatpárti egyezséggel kellene módosítani a törvényt.

Weckler Ferenc az Országgyűlés SZDSZ-es alelnöke szerint: "Tíz év után nem indokolt ennek az állapotnak a fenntartása. Az SZDSZ abban támogatja a Fideszt, és egyetért vele, hogy érdemes újra gondolni ezt a kérdést."

A pártok által használt ingatlanokat szabályozó törvény módosítását az MSZP-n kívül a többi párt is támogatja, így azt várhatóan már tavasszal módosítja a parlament.

(RTL KLUB)