Új személyit kapott ajándékba 21 diák a belügyminisztertől<br/>

Vágólapra másolva!
Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön 21 diáknak új személyi azonosító kártyákat adott át a Belügyminisztériumban. A fiatalok a minisztérium pályázatán nyerték az igazolványokat. A diákoknak fogalmazásokat kellett írniuk arról, hogy mit jelent nekik a személyi igazolvány, amit ebben az évben kapnak meg életükben először.
Vágólapra másolva!

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a minisztérium által meghirdetett ifjúsági pályázat 21 nyertesének új személyiket adott át. Az új személyi azonosító bevezetése alkalmából meghirdetett pályázatra november végéig lehetett jelentkezni olyan fiataloknak, akik 2000 első felében lesznek 14 évesek, vagyis jogosulttá válnak a személyire.

Az új személyi

Szintén csütörtökön, reggel fél kilenctől két órán keresztül technikai probléma miatt nem tudtak dolgozni az okmányirodák az egész országban. Ezért a pályázatnyertes diákoknak is kis csúszással készítették el az igazolványokat. Eiselt György, az informatikai és távközlési miniszteri biztos elmondta, hogy ilyen probléma korábban még nem fordult elő, és egyelőre vizsgálják az okát.

A pályázatra beérkezett dolgozatokban a fiatalok leggyakrabban azt említették, hogy a személyi igazolvánnyal egy új korszak kezdődik az életükben és nagyobb felelősség hárul majd rájuk ezentúl. Móricz Miklós, a Belügyminisztérium sajtóosztályának referense az [*****]-nak elmondta: a 14 évesek azt is írták, hogy a régi igazolvánnyal szemben a kártya nem tud majd elázni. A 21 vidéki fiatal délelőtt érkezett Budapestre, ahol a személyi azonosítók átadásáig megnézhették a Parlamentet és a családjukkal együtt ebédeltek a Duna palotában.



Az új személyi azonosítókat január elsejétől kezdték kiadni. A jogosultság évében, vagyis a 14 évesek első személyije, ingyenes. Szintén nem kell fizetniük érte a hetven éven felülieknek. A többi állampolgárnak 1500 forintba kerül, akik pedig elveszítik a régit, tehát önhibájukból kell új igazolványt igényelniük, 3000 forintot kell fizetniük. 2000 január elsejétől a személyi azonosító kiadása nem a rendőrséghez, hanem az önkormányzatokhoz tartozik.

[*****]

Ajánló: