Felfüggesztették a Nemzeti pályázatát<br/>

Vágólapra másolva!
Megtámadta az új Nemzeti Színház előminősítési pályázatának eredményét az egyik sikertelenül induló cég a közbeszerzési döntőbizottságnál. Az eljárást bizonytalan ideig felfüggesztették, az ajánlattétel ma lejáró határidejét ezért meghosszabbítják. Hamarosan kiírják az épület külső megjelenésének részleteire és környezetére vonatkozó tendert is, amelyről január 24-én tárgyal az építészkamara.
Vágólapra másolva!

A Népszava információi szerint felfüggesztették az új Nemzeti Színház közbeszerzési eljárását, mivel egy, az előminősítési eljáráson nem megfelelőnek nyilvánított cég a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult. Az előminősítési eljáráson "továbbjutott" három építőipari társaságnak ma járna le a határidő, hogy ajánlatot tegyenek az Új Nemzeti Kht. Által kiírt, a színházzal kapcsolatos fővállalkozói tevékenységre. A határidőt a kérdés elbírálásáig meghosszabbítják.

Az eljáráson hat társaság indult, amelyből hármat talált megfelelőnek a Schwajda György kormánybiztos által összeállított bírálóbizottság. A rendőrségi székházat építő öttagú konzorciumot (Magyar Építő Rt., Alba Regia Rt., Zalai Általános Építési és Vállalkozói Rt., Kipszer Rt. és a Középület-építő Rt.), a főleg autópálya-építéssel foglalkozó Strabag Rt.-t. és az Arcadom Rt.-t. Ez utóbbi cég kapcsolatban áll a Trigránit Rt.-vel, amely a színház körüli többhektáros volt expótelket építi be a kormánnyal közösen aláírt szándéknyilatkozat szerint.

Schwajda György lapunknak korábban úgy nyilatkozott, hogy szeretné legkésőbb 2000. július elsején elkezdeni az építkezést. 2001. december 31-én kezdődne a műszaki átadás, ezzel párhuzamosan a próbák, 2002. március 15-én tartanák az első előadást. Idén ehhez másfél milliárd forintos előirányzat állna rendelkezésére, amelyet kiegészít a tavalyról megmaradt 300 millió forint.

A fővállalkozói tenderrel párhuzamosan készít elő az Új Nemzeti Színház Kht. egy másik pályázatot, amely a Siklós Mária tervezőnő által már elkészített terv külső megjelenésének részleteire és az épület közvetlen környezetére vonatkozik. A Magyar Építész Kamara január 24-i küldöttgyűlésén tárgyal arról, elfogadja-e a meghívásos pályázat kiírását, amelyről tavaly december közepén a kormánybiztos és a kamara elnöke megegyezett.

Az építészkamara nem elégszik meg a külső megjelenés részleteire vonatkozó új pályázattal, mert nemcsak kozmetikázni szeretnék Siklós Mária épületterveit, hanem beleszólni az épület kialakításába, térszervezési kérdésekbe - mondta Balogh Balázs, a testület elnöke. Az új pályázatnak szerinte nem a városligeti helyszínre készült Siklós-féle terveket kell alapul venni, mert az új dunai helyszín új épületterveket kíván. A színháztechnológia kérdésében a kamara nem kíván állást foglalni, elfogadja alapul, hogy az "új ruhát" erre a koncepcióra kell majd ráhúzni.

Balogh szerint az egyeztetési folyamat a kormánybiztos és a szakmai szervezet között tavaly decemberben megindult, ennek eredménye az új pályázat. Január 24-én a kamara küldöttgyűlése egyelőre arról határoz, elfogadják-e a meghívásos pályázati formát. A pályázat tartalma, azaz hogy részletkérdésekre írja-e ki a kormánybiztosi iroda vagy lényegi elemek is megváltozhatnak, a következő kérdés. Balogh bízik abban, hogy ebben a vitában is közös nevezőre tudnak jutni Schwajda Györggyel.

(Népszava)

Ajánló: