Megérkezett az Alkotmánybírósághoz a hódmezővásárhelyi képviselő-testülettel kapcsolatos indítvány<b

Vágólapra másolva!
Megérkezett az Alkotmánybíróságra a kormány indítványa, amelyben a kabinet arra kér választ: javasolhatja-e az Országgyűlésnek a hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő-testület feloszlatását.
Vágólapra másolva!

Borókai Gábor kormányszóvivő január 4-én jelentette be, hogy a kormány - sürgős eljárást kérve - az Alkotmánybírósághoz fordul a hódmezővásárhelyi önkormányzat ügyében, mivel a helyi testület nem vonta vissza Rapcsák András polgármester felfüggesztését.
Az alaptörvény szerint a kormány az Alkotmánybíróság véleményének kikérése után terjesztheti elő javaslatát annak a helyi képviselő-testületnek a feloszlatására, amelynek a működése ellentétes az alkotmánnyal.

Erre mindeddig egyetlen esetben volt példa: az Országgyűlés 1992. október 16-i hatállyal oszlatta fel Tiszaderzs község önkormányzati képviselőtestületét, amely személyi konfliktusok miatt hónapokon keresztül képtelen volt feladatát ellátni.
Az Alkotmánybíróság a tiszaderzsi ügyben a kormány indítványának megérkezése után - az ügy jellegére figyelemmel - úgy döntött, hogy indokolt a soron kívüli eljárás lefolytatása, így akkor néhány hét leforgása alatt pont került az eset végére.

Holló András, az Alkotmánybíróság helyettes elnöke az 1992-es ügyről a közelmúltban nyilatkozva kifejtette: az Alkotmánybíróság akkori véleményező határozatában megállapította, hogy az önkormányzati képviselő-testület alkotmányellenes működésének egyik megnyilvánulása az, ha a grémium tartósan nem funkcionál, és működőképességének helyreállítása, illetve tevékenységének folytatása kilátástalan.
A helyettes elnök ugyanakkor felhívta a figyelmet: a mostani, időközben megváltozott összetételű Alkotmánybíróságnak az is jogában áll, hogy átértékelje az 1992-es határozatot.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] összeállítása