A kisgazdák három módosító indítványt terjesztettek be a praxisjogról szóló törvényjavaslathoz<br/>

Vágólapra másolva!
Turi-Kovács Béla kisgazda frakcióvezető-helyettes a praxisjogról szóló törvényjavaslathoz három módosító javaslatot tett. A képviselő többek között azt javasolja, hogy a működési jog gyakorlására vonatkozó engedélyt a tisztiorvosi szolgálat adja ki, ne az Orvosi Kamara.
Vágólapra másolva!

A kisgazdák három módosító indítványt terjesztettek be a praxisjogról szóló törvényjavaslathoz. Turi-Kovács Béla kisgazda frakcióvezető-helyettes közölte: valószínűleg további két javaslatot nyújtanak még be. A politikus elmondta: a most benyújtott módosító indítványok között szerepel, hogy a működési jog gyakorlására vonatkozó engedélyt ne a Magyar Orvosi Kamara, hanem az ÁNTSZ adja ki. Így a törvény adta új, úgynevezett praxisjogot az állam egy illetékes szerve szabályozná.

A képviselő másik indítványában azt kezdeményezi, hogy a működési jog ne örökölhető, hanem - a házastárs vagy az egyenes ági leszármazott által - folytatható legyen. Szintén javasolja, hogy a törvény szabályozza a jog visszavonásának lehetőségeit is. Emellett több határidő módosítását, pontosítását indítványozza, és meghatározza a javaslatban többször szereplő, de pontosan körül nem írt "alapellátó körzet" fogalmát.

A politikus szerint a harmadik indítványa váltja majd ki a leghevesebb vitát. Ez azt fogalmazza meg, hogy "az e törvényben biztosított működtetési jog gyakorlásának feltételeit a szakmai különbségek figyelembevételével, az egész orvostársadalomra vonatkozóan, külön törvényben kell biztosítani".

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. január 10.)