Újabb nyílt vita előtt a megfigyelési ügy<br/>

Vágólapra másolva!
A megfigyelési bizottságnak az elkészült jelentésre nemmel szavazó tagjai a parlament plenáris ülésén fejtik ki kisebbségi véleményüket - reagált a Magyar Hírlapnak Keleti György szocialista képviselő, a bizottság alelnöke Kosztolányi Dénes bizottsági elnök állítására. Kosztolányi ugyanis kifogásolta, hogy az ellenzék még nem készítette el írásos különvéleményét.
Vágólapra másolva!

Januárban a T. Ház elé kerül a megfigyelési bizottság jelentése mellékletekkel együtt - írtuk december 30-ai számunkban Kosztolányi Dénes fideszes bizottsági elnökre hivatkozva. Kosztolányi többek között értetlenségének adott hangot, mert a bizottságban a jelentés ellen szavazó MSZP és SZDSZ képviselői miért nem fogalmaztak meg írásban kisebbségi véleményt az elmúlt hetekben, hiszen enélkül az nem is csatolható a Ház elé kerülő dokumentumokhoz.

A kisebbségi vélemény hiányáról Keleti György bizottsági alelnök lapunknak elmondta, nem érti, mi változott meg a novemberi bizottsági ülés óta, amikor a bizottság a kormánypárti tagok, a MIÉP szavazataival elfogadták a jelentést.

Kosztolányi Dénes elnök akkor - Keleti emlékezete szerint - azzal utasította el a javaslatról a szavazást, hogy ő "negatív véleményt nem tesz fel szavazásra". Keleti szerint mivel a kisebbségi vélemény csatolása nélkül fogadta el a bizottság a jelentést, az ellenzék a véleményét majd a plenáris ülésen ismerteti, amikor a jelentést tárgyalja a T. Ház.

A bizottság szocialista párti alelnöke azt sem érti a fideszes bizottsági elnök nyilatkozatában, hogy miképp kaphatott minden meghallgatott személy véleményt kikérő levelet Kosztolányitól, hiszen tudomása szerint akad olyan meghallgatott, aki semmiféle levelet nem kapott, s így nem állt módjában kifogásait ismertetni. Keleti szerint nem megnyugtató, hogy Orbán Viktor sem reagált, hiszen a választ nem helyettesíti az, ha a miniszterelnök nyilvánosan megdicséri a bizottság munkáját.

Lovas Zoltán

(Magyar Hirlap)