Mellbe lőttek egy férfit Budapesten <br/>

Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettes mellkason lőtt egy külföldi állampolgárt vasárnap este Budapesten, egy XVIII. kerületi családi házban.
Vágólapra másolva!

A XVIII. kerületi, Gádoros utcai családi házban az újév alkalmából baráti összejövetelt rendezett az ott lakó pár. A szóban forgó eseményt megelőzően már egy külföldi barátjuk is az épületben tartózkodott. A parti negyedik résztvevője a családi házhoz érkezve, a kapuban összefutott egy idegennel, akiről azt hitte, hogy ő is meghívott vendég, így együtt mentek be az épületbe. Ott az idegen elővette fegyverét, és a külföldi férfira fogta. Dulakodni kezdtek, s eközben elsült a fegyver.

A sérültet barátai azonnal a dél-pesti kórházba szállították, ahonnan súlyos sérülése miatt, mentő vitte tovább a Péterfy Sándor utcai kórházba. A rendőrség előtt egyelőre nem ismert az elkövető kiléte, és az sem, hogy mi volt tettének indítéka.

(Havaria Press)

(MTI)