Pepó Pál nem ment el az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának ülésére<br/>

Vágólapra másolva!
A környezetvédelmi bizottság a szaktárca jövő évi költségvetéséről Pepó Pál minisztert kívánta meghallgatni. A minisztérium csak államtitkár-helyettesi szinten képviseltette magát. A témát a bizottság napirendre tűzi mindaddig, amíg nem sikerül elérni a miniszter részvételét. A bizottság szerint a minisztérium nem adja ki a napi ügyekkel, pályázati döntésekkel, törvényelőkészítésekkel kapcsolatos információkat sem.
Vágólapra másolva!

A Környezetvédelmi Minisztériumnak el kell döntenie, hogy szüksége van-e az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának szakmai, politikai támogatására - mondta Illés Zoltán (Fidesz), a bizottság elnöke.

A bizottság ülésén több fideszes képviselő elmondta: napi munkája során alapvető információkat sem kap meg a tárcától. Ugyanakkor úgy tudják, bizonyos - az ülésen meg nem nevezett - érdekcsoportok, ellenzéki képviselők jól tájékozottak ezekben az ügyekben. Illés Zoltán megjegyezte: nemcsak fideszes, de kisgazda, MDF-es képviselőtől is kapott olyan jelzést, hogy a minisztériumban elzárkóznak a napi ügyekkel, pályázati döntésekkel, törvényelőkészítésekkel kapcsolatos információk kiadásától.

A bizottsági elnök szerint ez tarthatatlan. Illés Zoltán elmondta, hogy Turi-Kovács Béla (FKGP) alelnökkel egyeztetett arról, hogy elvárják a tárca jövő évi költségvetési vitája során Pepó Pál miniszter jelenlétét. A témát újra és újra napirendre tűzik mindaddig, amíg nem sikerül elérni a miniszter részvételét.

(MTI)

Korábban:

(1999. október 13.)