A Whiskys tagadja, hogy túszt ejtett volna az Üllői úti OTP-fióknál<br/>

Vágólapra másolva!
A whiskys rabló ügyvédje szerint védence meg van elégedve fogva tartásának körülményeivel, elfogadta, hogy vesztett, és ez a sorsa. Magyar György az [*****]-nak elmondta: a vagyon elleni bűncselekmények elkövetését Ambrus elismeri, de a személy elleni bűncselekményekért nem vállal felelősséget. Így tagadja, hogy az Üllői úti OTP- fiókban túszt ejtett volna vagy emberre lőtt volna.
Vágólapra másolva!

Magyar György látogatást tett védencénél. Ezután közölte: Ambrus Attila a hozzátartozóitól megkapta az első csomagot, és ismerősöktől, sőt ismeretlenektől is leveleket kap Gyorskocsi utcai fogdájába. Ambrus ételt, papucsot, tisztasági csomagot kapott - mondta az [*****]-nak Magyar. A hétfői látogatáskor elintézték, hogy rádiót kapjon, és - az ügyvéd tájékoztatása szerint - már elkezdte naplója írását is.

Ambrus a HavariaPress információi szerint ókori történelmi könyvet olvasgat zárkájában. Fodrászt idáig nem igényelt, nem borotválkozott. Letéti pénzéből eddig mogyorós csokoládét, téliszalámit, 100%-os narancslevet vásárolt. Zárkája takarítását felmosóruhával maga végzi, szemetes edénye lila színű.

Ambrus Attila a vagyon elleni bűncselekmények elkövetését elismeri, de a személy elleni bűncselekményekért nem vállalja a felelősséget, mert ő olyat sose tett - közvetítette a whiskys rabló álláspontját az ügyvéd.
Magyar György elmondta: védencét kiemelt bűnözőként, szigorú őrizetben, "állandó szemrevételezés mellett" tartják fogva. Amikor sétára engedik és amikor kihallgatásra viszik, akkor megbilincselik.

Ambrus gyanúsítottkénti kihallgatása szerdán folytatódik, amikor a fogolyszökés ügyében faggatja majd a rendőrség. Magyar György ennek kapcsán közölte: védence állaspontja, hogy a szökést mindenféle közreműködés nélkül hajtotta végre. Ez persze csak akkor felel meg végleges vallomásnak, ha jegyzőkönyvbe kerül - szögezte le a védő.
Magyar György beszámolt arról is, hogy Ambrus Attila elfogásának helyszínén a nyilvánosságnak szánt nyilatkozatokat hagyott hátra, ám ezeket a rendőrség lefoglalta. A "piszkozatban" - ahogy Ambrus a feljegyzését nevezte - saját szemszögéből írta le az elmúlt hónapok eseményeit a Whiskys. Magyar az [*****]-nak elmondta: Ambrus már meg is címezte a feljegyzését az egyik televíziós társaság producerének.

Ambrus Attilát múlt héten szerdán fogták el a rendőrök a főváros XIV. kerületében. A whiskys rabló néven ismertté vált férfit 29 pénzintézet kirablásával gyanúsítják. Ezenkívül emberölés kísérlete, fogolyszökés, valamint lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés szerepel a gyanúsításban.

[*****]

(MTI)

Ajánló:

A Whiskys által elismert bűncselekmények listája