Tocsik Mártát meghallgatta a Fővárosi Bíróság<br/>

Vágólapra másolva!
Tocsik Mártát hallgatta meg a Fővárosi Bíróság pénteken abban a három éve megindított polgári perben, amelynek felperese a Legfőbb Ügyészség, alperese pedig az ÁPV Rt. illetve a 804 millió forintos sikerdíjáról ismertté vált jogásznő. A perben a Legfőbb Ügyészség az alperesek között a privatizációval kapcsolatosan létrejött két megbízási szerződés semmisségének kimondását és a sikerdíj visszafizetését kéri.
Vágólapra másolva!

A jogásznő a tárgyaláson részletesen beszámolt a szerződések előzményeiről, körülményeiről, illetve teljesítéséről. Tocsik Márta a szerződésekben azt vállalta, hogy peren kívüli alkufolyamatban a lehető legalacsonyabbra szorítja le a privatizált állami vállalatokhoz tartozó belterületi földek ellenértékeként az önkormányzatoknak járó összeget. Az első két, 1996 elején megkötött megbízási szerződés szerint az ÁPV Rt.-nek kialkudott megtakarítások10 százaléka, azaz végeredményképpen 804 millió forint járt sikerdíjként a jogásznőnek.

A Legfőbb Ügyészség keresete szerint ugyanakkor nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközőek voltak ezek a szerződések, ezért kell megállapítani semmisségüket. A szerződések teljesítésének részleteivel kapcsolatban a felperes képviselője a tárgyaláson számtalan kérdést, illetve észrevételt fogalmazott meg, amelyekre Tocsik Márta írásban válaszol majd.

A következő tárgyaláson, november 29-én a bíróság tanúként kívánja meghallgatni Kamarás Miklóst, aki 1996-ban az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese volt



(MTI)

Ajánló:

Népszabadság 1997. 05. 05