Postabankos cikkek<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentésével kapcsolatos cikkek

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nyilvánosságra hozta a Postabankról készült jelentését

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kedden nyilvánosságra hozott jelentésében megalapozottnak tartja a Postabank korábbi menedzsmentje esetében a büntetőjogi feljelentés megtételét, az igazgatóságnál és a felügyelő bizottságnál pedig a felelősség megállapítását, ezért velük szemben kártérítési igény érvényesítését javasolja. A KEHI szerint az előző kormány és a Pénzügyminisztérium vezetése több alkalommal hozott szakmailag megalapozatlan, politikai döntést, és ezzel hozzájárult a Postabank veszteségének növekedéséhez. Emellett a KEHI szerint az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletet is felelősség terheli.

A Postabank legnagyobb veszteséget okozó ügyletei

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) megállapította: a Postabank nagymértékű feltőkésítésére azért volt szükség, mert a bank több nagyon kockázatos, milliárdokat felemésztő tranzakciót hajtott végre. A jelentés kitér az ellenőrizetlen hitelezésekre is. A dokumentum szerint a menedzsmenten kívül a Horn-kormány és az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (illetve elődje, a Bankfelügyelet) is felelős a bankban kialakult helyzetért.

A VIP-listával kapcsolatos cikkek

A Postabank feljelenti a VIP-listát közlő Világgazdaságot

Több mint 1,3 milliárd forintnyi előnyös kamatozású betét fordult meg a Postabankban Princz Gábor vezetése alatt - írta a Világgazdaság című napilap. Az [origo] megtudta: a Postabank feljelentést tesz a Világgazdaság ellen a lista közlése miatt, mivel szerintük ezzel banktitkot sértett a lap. Ugyanakkor belső vizsgálatot is indítanak, hogy kiderüljön, Princz távozása után is folytatódtak-e az ügyletek, ahogy a Világgazdaság állítja. Az ORFK hivatalból szintén vizsgálatot indított.

Tarafás és Juszt tagadja, hogy kedvezményes betétjük lett volna a Postabanknál

Tarafás Imre, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet volt elnöke - akárcsak Juszt László televíziós riporter - tagadja, hogy kedvezményes betétje lett volna a Postabanknál.

A VIP-lista miatt magánszemélyek is feljelentést tettek a Világgazdaság ellen

Személyes érintettség címén több magánszemély tett már feljelentést a rendőrségen a Világgazdaság hétfői számában megjelent VIP-listával kapcsolatban.

Orbán tudott arról, hogy Bogár László államtitkár is vett fel VIP-hitelt

Bogár László, a Miniszterelnöki Hivatal általános ügyekért felelős politikai államtitkára az első VIP-lista nyivánosságra kerülésekor tájékoztatta a miniszterelnököt arról, hogy ő is vett fel kedvezményes hitelt a Postabanktól. Bogár a hitel felvételekor is politikai tisztséget töltött be, ennek ellenére nem kellett lemondania posztjáról.