Pokol pénzbüntetéssel sújtaná az Országgyűlésben jelen lévő, de nem szavazó képviselőket<br/>

Vágólapra másolva!
Pokol Béla kisgazda képviselő indítványozza, hogy annak a képviselőnek, aki jelen van a parlament plenáris ülésén, de nem szavaz, vonják le havi juttatása 10 százalékát. Pokol elfogadhatatlannak tartja az obstrukciónak ezt a formáját, mivel a törvényhozás működőképessége a szavazásban való részvétel tömeges elkerülésével hosszabb távon nem biztosítható.
Vágólapra másolva!

Az alkotmányügyi bizottság elnöke az Országgyűlés házszabályát kívánja indítványával megváltoztatni. Pokol Béla elmondta: kezdeményezése az Országgyűlés működőképességének biztosítására szolgál, ami valamennyi parlamenti erő hosszú távú, közös érdeke.
"Az FKGP a kétharmados többséget igénylő javaslat ellenzéki támogatását a háromhetenkénti parlamenti ülésezési rendtől való eltérésről szóló tárgyalások előfeltételének tekinti" - közölte a kisgazda frakcióvezető-helyettes. Az indítvány szerint "ha annak gyanúja merül fel, hogy a jelenlévő képviselő nem szavazott, a Ház elnöke a szavazás idején készült felvételeket visszajátszva vizsgálja meg az esetet, és mondja ki a döntést".
A jelen lévő képviselő gépi szavazás elrendelése esetén állásfoglalását az igen, a nem vagy a tartózkodás jelzőgomb megnyomásával lenne köteles kifejezésre juttatni.
Pokol Béla indokai között szerepel, hogy a törvényhozás működőképessége a szavazásban való részvétel tömeges elkerülésével hosszabb távon nem biztosítható, a határozatképesség hiánya miatti üléskiesések pedig nagymértékben rontják az Országgyűlés tekintélyét.
Elmondta: az obstrukció e formájának kizárása azért szükséges, mert a kormány folyamatos működtetése, valamint halaszthatatlan külföldi kötelezettségek számos koalíciós képviselő számára lehetetlenné teszik, hogy a parlament határozatképessége biztosításának érdekében valamennyi szavazásnál jelen legyenek.

A politikus kezdeményezésének hátterében valószínűleg a május 25-i sikertelen parlamenti ülés áll. Akkor a parlamenti többség nem fogadta el két szabaddemokrata indítvány napirendre tűzését, ezért az MSZP és SZDSZ jelen lévő képviselői nem szavaztak a napirend elfogadásáról.

Az ellenzéki politikusok elutasítják Pokol Béla indítványát a házszabály módosításáról.

Lendvai Ildikó (MSZP) frakcióvezető-helyettes szerint Pokol Béla indítványa "tragikomikus és önleleplező".
Véleménye szerint, mivel a parlament hat frakciója közül öt már hangosan kijelentette, hogy nem vált be a háromhetes munkarend, ezért a Fidesz visszavonulás közben próbál meg egy neki kedvező árat elérni.

Kuncze Gábor az SZDSZ frakcióvezetője kijelentette: az SZDSZ képviselői általában jelen vannak és részt vesznek a szavazáson. "Az egészen elképesztő, hogy az alkotmányos helyzet helyreállítása Pokol Béla gondolataiban csak zsarolással összekapcsolva képzelhető el. Sajnálatos, hogy pont ő az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának elnöke" - mondta a frakcióvezető.

Balczó András a MIÉP frakcióvezető-helyettese úgy véli, hogy helytelen a háromhetes munkarend megváltoztatását más kérdéstől függővé tenni. A politikus szerint azt, hogy a háromhetes munkarend bevált-e vagy sem, pártérdekektől mentesen, kellő felelősséggel kellene elemezni.

(MTI)

Ajánló:

A miépes képviselő bemutatkozó oldala.

Korábban:

Országgyűlés nem tudta megkezdeni munkáját, mivel az MSZP és az SZDSZ képviselői a megismételt szavazásokon sem nyomták meg a gombot. (1999.05.25.)