Május 1. - a Belügyi Dolgozók Szakszervezete nélkül<br/>

Vágólapra másolva!
Először fordult elő a belügyi majálisok történetében, hogy a Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) nem vett részt a tárca által szervezett május 1-jei rendezvényen.
Vágólapra másolva!

A szakszervezet az eredménytelen bértárgyalások miatt eredetileg szombaton kívánta létrehozni a sztrájkbizottságot. Ezt azonban péntek este lemondták, s azóta a BDSZ vezetőivel telefonon sem lehet kapcsolatot teremteni. Döntésük magyarázatát azóta sem hozták nyilvánosságra. A BDSZ egyik budapesti vezetője elmondta , hogy a
kialakult helyzetben, amikor idén a belügyi közalkalmazottak 70 százalékának csökkent a reálkeresete, nincs mit ünnepelniük a belügyi majálison. Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a bérkérdésekről folyamatosan tárgyal a tárca vezetése a szakszervezettel. Legutóbb pénteken tekintették át a bérügyeket, ám arra továbbra sem lát lehetőséget a vezetés, hogy májusban emeljék a béreket. A szakszervezet 18,2 százalékos követelését pedig egyáltalán nem tudják elfogadni.

A hat országos szakszervezeti konföderáció közül öten együtt ünnepelték május 1-jét szombaton a Városligetben, csupán a Munkástanácsok Országos Szövetsége nem vett részt a többezres nagygyűlésen.

A konföderációk vezetői elsősorban az összefogás fontosságát hangsúlyozták, tekintettel a jelenlegi kormány - véleményük szerint -különösen munkavállaló- és szakszervezetellenes politikájára. Felemelték szavukat a jugoszláviai konfliktus mielőbbi békés rendezése érdekében. Rámutattak: a népirtást, állampolgárok elüldözését épp úgy elítélik, mint azt, hogy vétlen emberek esnek áldozatul a bombázásoknak. A nagygyűlés szónokai közül többen felszólították a magyar kormányt, hogy vállaljon nagyobb szerepet a rendezés gyorsítása érdekében. Sándor László, az MSZOSZ elnöke leszögezte, hogy az Orbán-Torgyán-kormány intézkedések sorozatával bizonyította mélyen munkavállaló- és szakszervezet-ellenességét.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

1999.április 8.