Horn Gyula kijelentése nem okozott zavart

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Az MSZP szükség esetén kész megszavazni a házszabálytól való eltérést ahhoz, hogy az Országgyűlés időben elfogadhassa azt a törvényt, amely Magyarország NATO-csatlakozási okiratának kibocsátásáról és a washingtoni szerződés kihirdetéséről szól. A szocialisták minden olyan döntéshez készek hozzájárulni, amely szükséges ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban lezáruljon a csatlakozási folyamat - jelentette ki Kovács László.

Kovács László pártelnök, frakcióvezető Horn Gyula kijelentésére reagálva elmondta, sem a párt, sem a frakció céljai között nem szerepel a kétkamarás parlament. Ez Horn személyes véleménye. De azt nem hiszem, mondta Kovács, hogy a magyar alkotmányos berendezkedést ezzel kellene legitimálni, mert az legitim egykamarás parlamenttel is. Arra a kérdésünkre, okoz-e valamilyen kárt az MSZP-nek, miszerint Horn Gyula nyilatkozata azt sugallja, hogy nem egységes az MSZP, a pártelnök azt válaszolta, hogy ez nem okoz kárt.

Horn Gyula volt pártelnök állítja, az MSZP demokratikus párt, mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. Lapunk kérdésére, számít-e arra, hogy a Fidesz a jelenlegi elnökválasztás módjában tegyen gesztust az ellenzéknek, azt válaszolta: elképzelhető.

Horn Gyula szerint Glatz Ferenc pontosan olyan ember, akit egyik párt sem utasíthat el. A volt miniszterelnök hozzátette: ő nem köztársasági elnököt jelölt, hanem újságírói kérdésre válaszolva elmondta, számára olyan ember jöhet szóba a tisztségre, aki nem kötődik egyetlen párthoz sem, hazai és nemzetközi tekintéllyel bír, másfelől olyan ember, aki szívén viseli az ország sorsát.

Burány Sándor elnökségi tag szerint pártjának a jövőben kiemelten kell foglalkoznia az oktatással. A szocialista pártnak el kell készítenie egy olyan felsőoktatási modellt, amely biztosítja az esélyegyenlőséget a rosszabb anyagi helyzetben lévő családoknak is. Februárban fel kell hívniuk a választók figyelmét arra, hogy a Fidesz politikájának középpontjában a vagyoni különbségek növelése áll, és ezzel szemben az MSZP adópolitikája az esélykülönbségeket csökkentené.

Kovács László pártelnök a délutáni vitát jónak minősítette. Elmondta, hogy a képviselők egyetértettek abban, hogy az MSZP-nek meg kell nyernie a következő választásokat, mert ez a kormány rossz irányba viszi az országot. A Fidesz célja egy klientúraként működő biztos szavazótábor kialakítása. Az is egyértelmű, hogy a Fidesznek mindennél fontosabb a hatalom kiterjesztése a politikán túli területekre. Érzékelhető törekvése koalíciós partnereinek gyengítése, fölmorzsolása, elolvasztása. Pozíciókkal megvásárolták a parlamentből kiszorult kis jobboldali pártokat. Jól láthatóan igyekszik semlegesíteni a MIÉP-et, megőrizve a szavazatokban megnyilvánuló támogatását. A Fidesz habozás nélkül korlátozza a parlament kormányt ellenőrző szerepét, kijátssza az ellenzék alkotmányos jogait, törekvései szolgálatába állítja a közszolgálati médiumokat, és igyekszik gazdaságilag ellehetetleníteni a kormányt bíráló lapokat. Kovács szerint mindezt az emberek is észrevették, mert a közhangulat nyár óta megváltozott. A pártelnök közvélemény-kutatásokra hivatkozva elmondta, hogy több mint tíz százalékkal csökkent a Fidesz támogatottsága, és ugyanilyen aránnyal nőtt az MSZP-é. Kovács szerint mindenesetre ez azt jelzi, hogy a kormány politikája rossz, az MSZP-é pedig jó irányba halad.