Ausztria - magyar busz balesete - 18 halott

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Egy kőszegi mezőgazdasági és kereskedelmi szakközépiskola kollégiumának mintegy 45 diákja, tanára és még néhány szülő utazott azon a magyar autóbuszon, amely vasárnap kora este járt szerencsétlenül a dél-stájerországi Deutschlandsberg közelében, és szakadékba zuhant.

Az osztrák hatóságok szerint az is elképzelhető, hogy feltehetőleg fékhiba okozta vasárnap délután Dél-Stájerországban a magyar autóbusz 18 halálos áldozatot követelő balesetét. Ezt a feltételezést az osztrák rendőrség szerint megfelelő óvatossággal kell kezelni, s csak a szakértői vizsgálat eredménye a mérvadó - mondta vasárnap késő este a bécsi magyar nagykövetség konzuli osztályának illetékese. A kőszegi diákokat szállító busz a rendkívül kanyargós alsó rendű úton egy meredek szakaszon, de száraz úton, jó látási viszonyok között eddig ismeretlen okból megfordult a tengelye körül, és lecsúszott az úttestről. Az egyik szemtanú elmondása szerint a baleset előtt nemsokkal a vezető kiszállt a buszból és körbejárta azt, majd visszaült, és folytatta útját.

Azt is igen nehéz azonosítani, hogy a magyar csoportból ki hol található. A kőszegi diákcsoport buszát ugyanis egyes szülők autóval követték, de az eredetileg autóval Ausztriába érkező gyerekek közül többen felszálltak a társaikhoz az autóbuszba. Az osztrák televízió késő esti híradójának közlése szerint öt személy hiányzik. Ezt a magyar nagykövetség illetékese nem erősítette meg, s közölte: még az éjszaka folyamán remélhetőleg elkészül az elhunytak hiteles listája. A szerencsétlenség helyszínéhez közel helyezték el a 17 holttestet, a 18. áldozat - egy gyermek - a kórházba szállítás alatt halt meg. Az osztrák televízió riportere közölte, hogy ez nem a legelső, de a legsúlyosabb magyar buszbaleset Stájerországban. Mint mondta: a nyolc évvel ezelőtti, szintén ebben a tartományban történt magyar buszkatasztrófát is fékhiba okozta. Ausztriában éve óta hallhatók olyan hangok, hogy miért engedik be az országba a rossz műszaki állapotú magyar buszokat, de a halálos balesetek ellenére sem tesznek semmit az osztrák hatóságok - hangzott az osztrák riporter kommentárja.
(MTI)