A néppárt egy Lezsák Sándor nélküli MDF-fel képzeli el a jövőt

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


A Magyar Demokrata Néppárt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség ma együttes elnökségi ülést tart. Az MDNP - annak ellenére, hogy több politikusa a választások után kormányzati pozíciót tölt be - ellenzéki pártnak számít. Az MKDSZ vezető politikusai pedig a Fidesz-MPP jelöltjeként vagy támogatottjaként indultak a választásokon, és a legnagyobb koalíciós párt frakciójának tagjai.

Információink szerint a Rapcsák András fideszes parlamenti képviselő által vezetett MKDSZ és az MDNP vezetői az ülés után bejelentik: a két szervezet a Fidesz politikájának hosszú távú támogatására törekszik. Rapcsák András, az MKDSZ elnöke fontosnak tartaná, hogy a polgári erők között olyan összekötő kapocs jöjjön létre, mely erősebbé teheti a szervezetek politikai támogatottságát.
Zsigmond Attila (MDNP) szerint az együttműködés jelentősége az MDNP és a szövetség között az, hogy a kereszténydemokrata értékeket képviselő szervezetek - legyenek azok a parlamentben vagy azon kívül - szorosabbra fűzzék kapcsolataikat. Raskó György, az MDNP alelnöke lapunk kérdésére elmondta, ha az MDF-ben lesz tisztújítás, azaz új elnöke és elnöksége lesz a pártnak, akkor az MDNP és az MKDSZ nyitni fog a demokrata fórum felé. Raskó szerint eddig ugyanis Lezsák Sándor távol tartotta az MDF-et a néppárttól és a kereszténydemokrata szövetségtől.
Csapodi Miklós, az MDF alelnöke szerint elvben elképzelhető az MDF és az MDNP közeledése egymáshoz, ám egyelőre a kapcsolatokat beárnyékolja az, hogy az MDNP tiszteletbeli elnöke, Szabó Iván perben áll az MDF elnökével, Lezsák Sándorral.
Mint ismeretes, a Magyar Demokrata Fórum kettészakadásakor Lezsák Sándor kijelentette: a Szabó Iván által vezetett MDF pénzügyi helyzete kaotikus, egyes ügyletei megkérdőjelezhetők. A per a közeljövőben folytatódik a kecskeméti bíróságon.
Csapody egyébként azt nem tartja elfogadhatónak, hogy a MDNP vezetői az MDF elnökválasztásával kapcsolatban tesznek kijelentéseket.
Kulin Ferenc(MDNP) korábban, hasonlóan Raskó Györgyhöz, szintén azt mondta, hogy nem lehet közeledés a két párt között, ha Lezsákot választják újra az MDF elnökévé.
Az MDF az ellentétek ellenére fontosnak tartja, hogy a jobboldali szervezetek összehangolják tevékenységüket. Ugyanakkor szeretnék, ha a parlamenti koalíció pártjai előzetesen egyeztetnének arról, hogy más politikai erőkkel hogyan is működnek együtt - mondta Csapody Miklós alelnök.
Raskó lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az MKDSZ és az MDNP között a lehető legszorosabb szervezeti és politikai együttműködési formát kell megtalálni.
Kérdésünkre, hogy ez jelenthet-e egyesülést, a néppárt alelnöke elmondta: ez csak találgatás.