Látványosan lassul az áremelkedés

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Decemberben 10,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a tavalyi év utolsó hónapjához képest - jelentette a KSH. Ez látványosan lassuló inflációt jelent, hiszen 1997 végén még 18,4, tavaly júniusban 14,2, s még novemberben is 11,2 százaléknyi, az előző év azonos havához viszonyított drágulást mértek. Elemzők egybehangzóan állítják: már most, januárban egy számjegyű inflációra számíthatunk.