Az országgyűlés megválasztotta az új alkotmánybírákat

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Az országgyűlés december 28-án alkotmánybíróvá választotta Czúcz Ottó szegedi jogászprofesszort, Harmathy Attilát, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökét és Strausz Jánost, a Fővárosi Bíróság büntetőbíróját.



***

Strausz János 1934-ben született. 1954 szeptemberétől az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója volt. Egy fegyelmi eljárás eredményeként 1957 májusában többedmagával kizárták az egyetemről az 1956-os forradalom alatt tanúsított úgynevezett "ellenforradalmi és szovjetellenes" magatartása miatt. 1957-től 1963 végéig bőrgyári segédmunkásként dolgozott Rákospalotán. Egyetemi tanulmányait 1960-tól levelező tagozaton folytathatta. 1963 novemberében jogi diplomát szerzett, majd 1967 februárjáig bírósági fogalmazóként dolgozott. 1967 februárjától büntetőbíróként tevékenykedett a II., XI. és XII. kerületi Bíróságon. A Fővárosi Bíróságra 1977 novemberében helyezték át, ahol eleinte egy fellebbezési tanács tagjaként működött, majd 1980 augusztusában elsőfokú tanácselnöknek nevezték ki. Túlnyomórészt súlyos, élet elleni bűncselekményekkel foglalkozik. 1989-től 1995-ig ügyköréhez tartoztak azok a perújítási ügyek is, amelyek az 1944-1945-ös, illetve azt követő korszak háborús vagy más politikai bűncselekményeivel függtek össze. 1989-ben elrendelte az 1948-as "pócspetri ügy" perújítását, és a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a hajdani vádlottakat felmentették. 1994-1995-ben elsőként tárgyalt és fejezett be érdemi ítélettel egy úgynevezett 1956-os sortűzpert, a salgótarjáni ügyet. Középfokú állami nyelvvizsgának minősülő egyetemi nyelvvizsgát tett angol és francia nyelvből.