Sztrájkot hirdet a VDSZSZ

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Általános sztrájkot hirdet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) január 4-én 0.00 órától addig, amíg a munkáltatóval nem születik megállapodás a bérekről és a kollektív szerződésről. Erről döntött a szakszervezet országos választmánya kedden. A VDSZSZ a vasutasbérek 21 százalékos növelését követeli, és ragaszkodik ahhoz, hogy a kollektív szerződésben rögzítsék a munkarendet és ennek megállapításába a szakszervezet is beleszólhasson.

Tisztelt Kolléganők, Kollégák, Vasutasok!

Kedden reggel 5 és 7 óra között a Vasutasok Szakszervezete kezdeményezésére sikeres figyelmeztető sztrájkot tartottatok! Megbénult a vasúti forgalom! Bízunk abban, hogy a keddi munkabeszüntetés meggyőzte a MÁV Rt. vezetését a vasutasság egységéről és arról, hogy komolyan kell venni a vasutasok életszínvonalának emelését biztosító bérkövetelésünket. A Vasutasok Szakszervezete reméli, hogy a figyelmeztető sztrájk sikere elkerülhetővé tette a január elejére meghirdetett általános munkabeszüntetést! Köszönetet mondunk tisztségviselőinknek és a sztrájk megszervezésében valamennyi résztvevőnek! Továbbá köszönetünket fejezzük ki tagjainknak és minden vasutas kollégának, akik a figyelmeztető sztrájkban részt vettek vagy kifejezték szolidaritásukat.

Kedves Utasunk!

A vasutas munkavállalók reálkeresete csökkenésének megakadályozásáért kénytelenek voltunk december 22-én 5-7 óra között figyelmeztető sztrájkot tartani. Bízunk abban, hogy a munkabeszüntetés meggyőzte a MÁV Rt. vezetését a vasutasok bérkövetelésének komolyságáról. Reméljük, ez lehetővé teszi azt, hogy ne kényszerüljünk egy jövő év eleji hosszabb munkabeszüntetéssel Önöknek további kellemetlenséget okozni. Köszönjük a figyelmeztető sztrájkunk során tanúsított türelmét és megértését.

Vasutasok Szakszervezete Sztrájkbizottsága