A várhatóan egy hónappal előrehozott NATO-csatlakozási időpont megnehezíti ugyan a Honvédelmi Minisz

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Bizonyos technikai jellegű elvárásokkal, például a titokvédelemmel, illetve a kommunikációs csatornák megteremtésével kapcsolatos feladatok elvégzésére kevesebb lesz az idő, ha már jövő márciusban csatlakoznunk kell a szövetséghez - mondta az államtitkár . A titkossági ügyintézést végző irodák és helyiségek átalakítására és a NATO által biztosított berendezésekkel való felszerelésére azért van szükség, hogy azok megfeleljenek a szövetség által előírt biztonsági követelményeknek. Sajner Gyula, a Magyar Honvédség szóvivője elmondta: a Magyar Honvédség a csatlakozásra való felkészülés kezdete óta közvetlen kapcsolatban áll a NATO katonai vezetőivel, akik tisztában vannak hadseregünk felkészültségével. - Ez is biztosíték arra, hogy az esetlegesen előrébbhozott csatlakozási időpont megalapozott döntés legyen a NATO részéről - hangsúlyozta a szóvivő. A NATO tagjává válásunkig az úgynevezett minimális katonai követelmények teljesítése a legfontosabb feladat. Így például biztosítani kell, hogy a Magyar Honvédség különböző szintű parancsnokságai, illetve a NATO vezető szervei között megfelelő kommunikációs csatornák működjenek. A követelmények között szerepel az is, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell a NATO integrált légvédelmi rendszeréhez. Ugyancsak fontos, hogy a szövetség kötelékeibe felajánlott csapatok elérjék azt a készenléti szintet, amellyel már részt tudnak venni az együttműködésben.

(MTI)