Nyilvánossá válnak a várólisták

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Márciusra működniük kell azoknak az országos bizottságoknak, amelyek ellenőrzik, hogy a beteg a szakmai szabályoknak megfelelőn került-e fel a korlátozott számú diagnosztikai vizsgálatra, nagy értékű eszközök beültetésére vagy éppen a speciális gyógyszerekre várók listájára.
Az újonnan elfogadott módosítás értelmében az egészségügyi törvény jó néhány paragrafusa csak januárban lép hatályba, s ehhez az egészségügyi miniszternek, illetve a kormánynak még csaknem tucatnyi új rendeletet kell kihirdetnie. A jogszabályok többsége már államigazgatási egyeztetésen van, a rendeletekbe több, a betegek érdekeit védő garanciális elem is került. A szerv- és szövetátültetés szabályait részletező miniszteri rendelet tervezetének egyik változata szerint olyan országos számítógépes nyilvántartási rendszert hoznának létre, amely regisztrálná a szervkivétel ellen tiltakozók nyilatkozatait. A törvény értelmében, amennyiben az állampolgár nem járul hozzá, hogy agyhalála esetén testéből szervet vagy szövetet távolítsanak el, erről nyilatkoznia kell. Ha az orvos nem talál az elhunytnál tiltakozó nyilatkozatot, úgy a rendelkezésére álló időn belül köteles azt felkutatni vagy megkérdezni erről a hozzátartozót. Ezt könnyítené meg a központi nyilvántartás, amelybe a háziorvos vagy a kezelőorvos segítségével kerülhetne fel a tiltakozó. A jogszabály kidolgozói szerint a nyilvántartás megteremtése mintegy 10-15 millió forintba kerülne. Talán már a jövő év első felében megkezdhetik működésüket azok a transzplantációs koordinátorok is, akik a nyilatkozatok beszerzésének szervezési munkáját végeznék, és tiltakozó nyilatkozat hiányában az orvos helyett felvennék a kapcsolatot a hozzátartozóval. Ugyancsak heteken belül megszületik az a miniszteri rendelet, amely szerint az egészségügyi várólistákra kerülők sorrendjéről, az előbbre jutásról vagy éppen a listáról való lekerülésről egységes, nyilvános és ellenőrizhető szakmai szabályok rendelkeznek majd. A listákat a beavatkozások típusa szerint országos várólista-bizottságok kezelik, s ellenőrzésükre nemcsak a szakhatóságnak, hanem magának a páciensnek is joga lesz. Ha a beteg listára kerülését orvosa nem javasolja, akkor azt másik kezelőorvosnál is kezdeményezheti. A bizottságok időszakosan automatikusan ellenőrzik a beteg „mozgását" a listán, de a felülvizsgálatot a páciens maga is kérheti.

Magyar Nemzet

Ajánló: