Éjszakánként akár 25 ezer forintért is kezeltethetik magukat luxuskörülmények között a tehetősebbek Egerben, a Markoth Ferenc Kórházban ugyanis néhány nappal ezelőtt egy apartmant alakítottak ki. Emellett három egyágyas hotelszoba várja még a gazdagabb betegeket.
Kovács József, a kórház főigazgatója elmondta, hogy az egyágyas hotelszobákért 15 ezer, az apartmanért, - amelyben egy háló és egy nappali található - 25 ezer forintot kell fizetni éjszakánként. Ezért a díjért külön nővéri felügyelet, napi háromszori étkezés, a szükséges gyógyszerek mellett tévé, fax, telefon, internetkapcsolat is jár.
A főigazgató szerint azért alakították ki a VIP-részleget, mert sok környékbeli inkább Budapestre ment kezeltetni magát, mert a kórházban nem tudtak megfelelő színvonalú elhelyezést biztosítani.
A hotelrészleg teljesen még nem készült el, néhány szobába még nem érkeztek meg az Olaszországból rendelt bútorok. A már átadott szobákat viszont máris kivették - mondta a főigazgató. A beruházás 20 milliós költségét a ZF Hungária Kft. fizette ki a kórház helyett.