Lakóházat féltenek a 4-es metrótól

Vágólapra másolva!
Lakóházat veszélyeztet a 4-es metró építése - állítja egy civil szervezet, amely bíróságon támadta meg az építést - írja a Magyar Hírlap. A beruházást irányító cég szerint alaptalanok az aggodalmak. 
Vágólapra másolva!
Sok a zavaró hiba a 4-es metró beruházásánál/itthon/20040123soka.htmlTető alatt a 4-es metró finanszírozása/itthon/20040114teto.html

A fővárosi VIII. kerületi Köztársaság tér egyik lakóházának alapjaiba fúrnák bele a 4-es metró alagútját - állítja egy budapesti civil szervezet. Az Erzsébetvárosi Társasáházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete úgy tudja, 17 méter mélyen cölöpökre alapozták a lakóházat, a 4-es metró alagútja pedig pont itt haladna - 15 méter mélyen. Ignéczi Tibor, az egyesület elnöke szerint 3-5 méterrel lejjebb kellene vezetni az alagutat.

Gulyás László, a metróépítést irányító DBR Metró projektigazgatóság vezetője a Magyar Hírlappal közölte: nem 17 méter mélyen álló cölöpökre, hanem 5,5 méteres betonalapra épült a ház, ezt a tervező is igazolta. Így az alagút mintegy 10 méterre lesz az épülettől. Az igazgató hozzátette: ma már egész más technológiával építik a metrókat, mint három évtizeddel korábban, így biztonságban vannak a házak.

Szakemberek évek óta próbálják meggyőzni a civileket, hogy nincs okuk az aggodalomra. Az Erzsébetvárosi Társasáházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete néhány hete mégis bíróságon támadta meg a 4-es metró környezetvédelmi engedélyét és megfellebbezte a vasúthatósági engedélyt. A jogi procedúra következménye a metróépítés késlekedése. A vita lezárásig nem lehet kiírni a közbeszerzési eljárásokat - ismerte el Gulyás László.

A Fővárosi Közlekedési Felügyelet napokon belül felterjeszti a fellebbezési ügyet a másodfokú hatósághoz, a Közlekedési Főfelügyelethez, így eldőlhet, hogy jogszerű-e a vasúthatósági engedély - közölte a felügyelet igazgatója. A felügyelet előírta a beruházónak, hogy minden egyes lakóházat előzetesen mérjenek fel és monitoring rendszerrel folyamatosan figyeljék az állapotukat. Ha bármi történne, akár az építkezést is le is lehet állítani - mondja a hatóság.